2016-05-12 15:06:12• hírek • Választási hirdetés

Pusztadaróc: a lakosságközpontú önkormányzat

Pusztadaróc az elmúlt húsz évben jelentős fejlődésen ment át, de az önkormányzatának vezetője maximalista ember lévén nem éri be az eddigi eredményekkel.

Găman Mihály vagyok. 1996 óta Pusztadaróc polgármestere. Hatodik mandátumomra készülök, de a polgármesterség számomra nem munka, hanem hivatás. Nagyon szeretem, amit csinálok és azt csinálom, amit nagyon szeretek - ez a mottóm is. Számomra élmény dolgozni és minden reggel örömmel jövök munkába. S hogy miért szeretnék polgármester lenni a továbbiakban is? Egyrészt, mert erre Pusztadaróc község lakói is kértek, élvezem a bizalmukat, másrészt pedig folytatnám a megkezdett fejlesztéseket.

Fontos megvalósítások

A község nagyot fejlődött és ki merem jelenteni: a középmezőnyből az élbolyba került. Eddigi legfőbb megvalósításomnak az infrastruktúra megalapozását s folyamatos bővítését tekintem, amely jelentős mértékben megváltoztatta a község arculatát, de ami ennél is fontosabb, hogy a község lakóinak a közérzete is javult. Teljes egészében korszerűsítettük a pusztadaróci iskolát, sőt iskola utáni tanulásra (after school) alkalmas ingatlant építettünk, műfüves sportpályánk is van, új óvoda és ifjúsági lakások (ANL), korszerűsítettük mind a puszdataróci, mind a szamosdarai futballpályát, felújítottuk a ravatalozókat, megújultak a kultúrotthonok. A községben 100 %-ban kiépült az ivóvízhálózat és 80 %-ban a csatornahálózat.

Van még munka bőven

S hogy milyen terveim vannak a következő négy évre? Szeretném az orvosi rendelőket korszerűsíteni, befejezni az utcák és utak aszfaltozását, valamint a járdarendszer kiépítését, és természetesen a csatornahálózat teljes körű kiépítését is, illetve kerékpárutakat és parkolókat szeretnék kialakítani. Mivel van még munka bőven, ezért folytatni szeretném a saját, illetve a település lakosainak gyermekeiért és természetesen az itt lakókért, hogy tömören fogalmazzak: a jövőért. Úgy érzem, nyugodt lélekkel kijelenthetem: olyan önkormányzatot hoztunk létre, mely lakosságközpontú, hatékony és szakértelemmel rendelkezik. Ehhez már csak az hiányzik, hogy a megyei tanáccsal is visszaálljon a jó kapcsolat, ne legyünk mostoha gyermekek.

Együtt! Sikeresebben!

Szeretném, ha Pataki Csaba kerülne a megye élére, hiszen a Szatmár Megyei Tanács elnökének aktivitása nagy mértékben meghatározza a megye fejlődését, ezért szerencsés, ha a megye és a helyi önkormányzat vezetője megértik egymást. Van még tennivalónk, de az RMDSZ csapata, ahogy eddig is, ezután is mindent megtesz a fejlődés érdekében.

(x)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: