2009-11-02 12:20:15• hírek • Szatmár.ro

Pusztadaróc-Csengersima együttműködés

Turisztikai fejlesztések szerepelnek az első helyen a két határmenti község együttműködése keretében.

Csengersimán tárgyaltak az együttműködés lehetőségeiről, a közös pályázatokról a Szamos jobb partján lévő magyar-román határ mentén található községek elöljárói: a házigazda-önkormányzat képviselői mellett Szamosbecs, Komlódtótfalu, valamint Pusztadaróc küldöttei voltak jelen a megbeszélésen - a tárgyalások elején Csehi Árpád megyei tanácselnök is részt vett. Elhangzott: miközben a folyó jobb oldalán fekvő települések turisztikai adottságai sokkal gazdagabbak, a hatóságok a másik oldalon lévő településeket fejlesztik - ezért itt az ideje, hogy a felsorolt települések elöljárói is közös projektekben gondolkozzanak.

Az elképzelések sorában első helyen a turisztikai lehetőségek kihasználása áll.Kerékpárutak, holtág-rendbetételek szerepelnek az elképzelések között, de mezőgazdasági, oktatási és egyházi téren is megpályázhatók Eu-s pénzösszegek. A következő találkozón konkretizálni fogják, pontosan milyen projekteket lenne érdemes kihasználni.


A turisztikai fejlesztések állnak az első helyen
A turisztikai fejlesztések állnak az első helyen


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: