2017-02-22 13:18:26• hírek • Kocsis Zoltán

Purguly Árpád megtisztelőnek tartja az Olimpia megkeresését

Megtisztelőnek érzi az Olimpia megkeresését Purguly Árpád, a szatmári szakember nyitott, hogy elvállalja az utánpótlás-nevelés irányítását.

Karda Attila, az Olimpia ladbarúgóklub elnöke előbb egy januári sajtótájékoztatón tett említést arról, hogy tárgyalásban áll egy Magyarországon dolgozó, de szatmári származású szakemberrel, aki esetleg átvenné a klub utánpótlásának irányítását. Azt csak a következő sajtótalálkozón árulta el, hogy Purguly Árpád a kiszemelt. Pontosabban csak volt!

„Purguly Árpád örömmel fogadta az Olimpia megkeresését, megtisztelőnek érezte, hogy nevelő egyesülete gondolt rá, ennek megfelelően felkészülten és tervekkel indult neki a megbeszélésnek", jelentette ki a szakember menedzsere, egyben fia, Purguly Edgár. „Csak a Szatmár.ro cikkéből értesültünk arról, hogy a két félnek nem sikerült megállapodnia", adott hangot meglepetésének.

„A helyzet az, hogy az anyagiak csak érintőlegesen kerültek szóba. Karda Attila megkérdezte, ügyfelemnek milyen anyagi igényei vannak, amire ő azzal válaszolt, hogy először megvárná a klub ajánlatát. Karda úrnak - saját elmondása szerint - tetszettek ügyfelem elképzelései és azzal váltak el, hogy Karda úr tájékoztatja a megbeszélésről a polgármester urat, és kilátásba helyeztek egy békéscsabai találkozót, következő hét csütörtökön. Ám Karda Attila az utolsó pillanatban lemondta a békéscsabai találkozót, elment a csapattal a ciprusi edzőtáborba. Mióta visszajöttek nem jelentkezett", árulta el Purguly Edgár.

„Félreértés ne essék, mi nem szeretnénk támadni sem Karda Attilát, sem az Olimpiát. Karda úr nagyon agilis, és elfoglalt szakember, akinek nagyon sok sikert kívánunk a szatmári munkájához. Megértjük, ha azóta nem tudott az üggyel érdemben foglalkozni, vagy fontosabb teendői voltak. Egyszerűen csak azt szeretnénk, hogy a szurkolók pontos információkhoz jussanak szeretett egyesületükkel kapcsolatban" - szögezte le Purguly Árpád képviselője.

A 45. életévét áprilisban betöltő Purguly Árpád az Olimpiánál nevelkedett olyan edzők kezei alatt, mint Abrudan Gheorghe, Ungureanu, Kuki György, Poka György és olyan csapattársai voltak mint Csík Tibor, Florin Fabian, Suciu, a Popa testvérek vagy a nemrégiben elhunyt „Didi" Prodan. Tizenkilenc éve kezdte az edzői pályát. Magyarország egyik úttörő akadémiáján, a debreceni Olasz Foci Suliban foglalkozott a fiatalokkal, majd a hétszeres magyar bajnok DVSC Labdarúgó Akadémiájához tette át a székhelyét. Az utánpótlás minden korosztályában dolgozott, valamint felnőtt megye 1 és NB3-as vezetőedző is volt. 2014-ben Zoran Spisljak pályaedzőjeként aktív részese volt a Békéscsaba feljutásának az NB-1be. Habár költségvetésük a riválisokkal szemben sokkal szerényebb volt és igazolni is csak alacsonyabb osztályból volt lehetőség, mégis első évben elérték azt a sikert, amire 10 évet vártak a csabaiak. Sajnos következő évben kiestek, de egy bravúrt mégis sikerült elérniük ebben az évben is: a Magyar Kupában az elődöntőig jutottak, ahol az Újpest jelentette a végállomást. Az utolsó békéscsabai évben egyszerre volt az NB1-es csapat pályaedzője, az NB3-as csapat szakmai felügyelője, valamint a Békéscsabai SZFS szakmai irányítója. Jelenleg egy játékelemző és edzéstervező számítógépes program szakmai tanácsadója, és készül a UEFA PRO tanfolyam felvételijére.

„Mi megértőek és nyitottak vagyunk a szatmárnémeti Olimpia irányába. Számunkra hivatalosan senki sem erősítette meg a tárgyalások lezárását. Természetesen ez semmilyen terhet nem jelent az egyesület számára. Ha az egyesület úgy akarja lezárni a tárgyalásokat, hogy nem keresik ügyfelemet, ezt is el tudjuk fogadni, de akkor tisztelettel kérjük az ügyben érintetteket, hogy csak a pontos tényeket tárják a sajtó nyilvánossága elé. Véleményem szerint, ha valaki 500 kilométert utazik vasárnap délután egy 40 perces megbeszélés miatt, akkor az legalább annyit megérdemel, hogy az illetékes közölje vele, nem tartanak igényt a szolgálataira. Tolakodni, magunkat előtérbe helyezni azonban nem szeretnénk. Mint ahogy azt sem, hogy helytelen kép alakuljon ki édesapámról a szatmáriakban", zárta mondandóját Purguly Edgár.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: