2015-05-20 12:15:18• hírek • Szatmár.ro

Pünkösd, a Szentlélek kiáradása

Pünkösdvasárnap a szatmárnémeti, a nagykárolyi és az atyai Szentlélek templomok ünneplik búcsújukat.

Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt Szűz Máriára, valamint az apostolokra - ennek emlékére tartja pünkösd ünnepét az egyház. Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik, ez az ünnep ugyanis a húsvét utáni ötvenedik napon van.

A Szentlélek kiáradása új tartalommal töltötte meg pünkösd napját a keresztények számára: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre." (ApCsel 2,1-3) Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepve tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki-ki a maga nyelvén megérti.

A középkorban a Szentlélek eljövetelét megelőző szél zúgását kürtökkel, harsonákkal utánozták. A lángnyelveket égő golyócskák jelképezték, melyeket a templom padlásáról eresztettek alá a hívek közé. Pünkösd vasárnapján, illetve az ünnephez közeli hetekben tartják a bérmálkozásokat, amely a katolikus egyházban, a kereszténységben „nagykorúvá válást" jelenti. A szatmárnémeti Székesegyházban vasárnap tizenegy órától bérmál Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök.

A Szatmári Egyházmegyében május 24-én, Pünkösd vasárnapján a szatmárnémeti-, a nagykárolyi- és az atyai Szentlélek templomok ünneplik búcsújukat. Nagykárolyban vasárnap, fél tizenkettőtől várják a híveket a búcsúmisére, melyen Ft. Ilyés Csaba nagykárolyi esperes mond szentbeszédet. Atyán délután kettőtől lesz a búcsúmise, melyben megáldják a most elkészült, Fóris Katalin által festett oltárképet - ez egyben a művésznő adománya a közösség számára. A szentmisén Ft. Istvánfi Szilárd, a szatmárnémeti Szent Család templom segédlelkésze mond prédikációt. A szatmárnémeti Szentlélek templom közössége vasárnap este hat órára gyűl össze a templom búcsúját megünnepelni. Az ünnepi alkalmon Ft. Szmutku Róbert, a nagybányai Krisztus Király egyházközösség plébánosa prédikál. De a búcsút megelőzően triduum, három napos felkészülés is lesz - csütörtökön, pénteken és szombaton este hat órától a szentmisékben Ft. Ulmer Mihály szakaszi plébános tart elmélkedéseket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: