2008-10-23 17:11:22• hírek • Parajdi Andrea

Ismét üléseztek

Ismét ülésezett a Regionális Fejlesztési Tanács, amelynek tagjai ezúttal Tasnádon gyűltek össze, hogy átbeszéljék az aktuális kérdéseket.

Az észak-nyugati térség fejlesztéséért létrejött ügynökséghez hat megye tartozik. Minden megyéből négy-négy tagot választottak, így a Regionális Fejlesztési Tanács 24 szavazati joggal rendelkező fővel dolgozik. Az október 23-i ülésen tíz határozati pontról döntöttek, amelyek átfogóan az egész régiót érintik.

A napirendi pontok kilenc előterjesztését jóváhagyták a tanács tagjai, csupán annál a határozattervezetnél eszközöltek módosítást, amelynek értelmében az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség egy meghatározott összeggel beszállna a Regionális Innovációs Technológiai és Kutató Központ (IREKT) alaptőkéjébe. A tanácsosok a határozattervezetben szereplő összegnek a növeléséről egyeztek meg.

Pataki Csaba, a Megyei Tanács Területfejlesztési Igazgatóságának vezetője, illetve a Regionális Fejlesztési Tanács tagja, a Szatmár.ro-nak elmondta, a csütörtöki gyűlésen elfogadták továbbá a tanács belső működési szabályzatát is. Mint megtudtuk pénteken tovább folytatódnak az egyeztetések, pontosabban stratégiai értékelést tartanak, a régióhoz benyújtott pályázatok kapcsán. -Ezen az egyeztetésen egy konkrétan megyénket érintő -az Erdődi vár és a Károlyi kastély felújítását célzó - projekt is terítékre kerül, amely ezáltal újabb előrelépést tehet -mondta Pataki.

A Regionális Fejlesztési Tanács legközelebb december közepén, Bihar megyében ülésezik.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: