2010-02-23 16:48:46• hírek • Szatmár.ro

Projektbemutató

Kedden bemutatták a tasnádi, valamint Nagykároly-környéki és érmelléki mikrorégiók közös pályázatát.

A két, összesen 18 települést magába foglaló kistérségi társulás 55 500 eurót nyert el a leader-program 4-es fejezete keretében, és a cél az, hogy a jövőben a megye dél-nyugati részén a legtöbb 200 000 eurós vidékfejlesztési leader-projektek is megpályázhatók legyenek az önkormányzatok, civil szervezetek, valamint a magánszféra képviselői számára.

A most elnyert pályázatot Tóga István projektmenedzser és Ferencz Levente, a Tasnád Kistérségi és Fejlesztési Egyesület elnöke, érszakácsi polgármester mutatták be. A négy hónapos lefutási idő alatt mind a 17 község, illetve Tasnád esetében elkészítik a hosszútávú fejlesztési stratégiát, amelyet a helyi meghatározó tényezők közösen állítanak össze. A projekt tartalmaz egy négynapos magyarországi tapasztalatcserét is a Nyírségi Kistérségbe, képzést, és a végén megalakul a „helyi akciócsoport" - ez fogja majd felügyelni a jövőben a szóban forgó településeken elkészülő projekteket.


Bemutatták a közös projektet
Bemutatták a közös projektet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: