2009-05-05 17:34:00• hírek • Parajdi Andrea

Programokkal készülnek

A Szatmárnémeti Európai Információs Központ ebben az évben sem feledkezik meg május 9-ről, az Európai Unió napjáról. Idén három napos programsorozattal készülnek.

Kevesen tudják, hogy 1950. május 9-én történt meg a mai Európai Unió létrehozásához vezető első fontos lépés. Ezen a napon Párizsban a harmadik világháború veszélyének fenyegető árnyékában, Robert Schuman francia külügyminiszter a sajtó előtt felolvasta azt a nyilatkozatot, amelyben felhívta Franciaországot, Németországot és más európai államokat, hogy egyesítsék szén- és acéltermelésüket, ezzel megteremtve az "európai szövetség első konkrét alapjait".

Mivel Schuman nyilatkozata képezte az alapját az Európai Unió létrejöttének, ezért az EU vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy "Európa Napja" május 9-én kerüljön megünneplésre.

Május 9-e immár annak a napnak számít, amikor kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhetnek az unió történetével, és szembesülhetnek az uniós állampolgárság adta lehetőségekkel. A Szatmárnémeti Európai Információs Központ is évről-évre azért szervez programokat, hogy tájékoztassa a helyi lakosságot, és ébren tartsa az érdeklődésüket.

Szabó Kinga, az Információs Központ információs tanácsadója a Szatmár.ro-nak elmondta, május 6-án a Ioan Slavici Főgimnáziumban, míg május 7-én a Constantin Brancoveanu Általános Iskolában tartanak előadásokat.

Május 8-án, pénteken 9 és 13 óra között két helyi rádióba is ellátogatnak az információs központ munkatársai, Szabó Kinga és Nicoleta Lasan. Az Európai Unióról szóló rádióműsorok keretében ajándékcsomagokat osztanak szét.

Szintén pénteken 10 és 13 óra között nyílt napot szerveznek a Közigazgatási Palotában lévő Európai Információs Központban. Amellett, hogy az érdeklődők minden kérdésükre választ kaphatnak, ha szerencsések, értékes nyereményeket is hazavihetnek.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: