2010-10-14 17:39:08• hírek • Szatmár.ro

Átszervezések és privatizáció

A halászati ügynökség sem menekült meg a leépítésektől, és privatizálhatóak a volt állami halgazdaságok.

Kacsó Zoltán, Szatmár megyei halászati felügyelő októbertől immár két megyét szolgál ki: az átszervezések eredményeként az erdélyi régióban mindössze hét felügyelő maradt, ami annyit jelent, hogy sokszorosára nő (kevesebb bérezés mellett) az elvégzendő munkamennyiség.

- Mindössze kilencvenhét alkalmazottja maradt országos szinten a felügyelőségnek: jómagam Szatmár mellett immár Szilágy megyéért is felelek, azaz itt is kiadom a horgászengedélyeket és ellenőrzöm az élő halat árusító üzleteket, az orvhalászatot. Egyelőre úgy tűnik, saját autóval kell majd a terepmunkát végeznem.

Kacsó a sajtó képviselőinek egy másik újdonságról is beszámolt: húsz év halogatás után megjelent a halászatban fantáziát látó vállalkozók által rendkívüli módon várt rendelkezés, amely lehetővé teszi a volt állami halgazdaságok privatizációját.

Ez annyit jelent, hogy az eddigi bérlőkből a területek értékbecslése után tulajdonos lesz. Szatmár megyében három ilyen gazdaságot érint ez a rendelkezés, mégpedig a majtényi, az adorjáni, valamint az újberki halastavakat. Ezek üzemeltetőinek a jövőben jóval nagyobb esélye lesz arra, hogy EU-s pályázatot készítsenek korszerűsítésre.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: