2020-05-11 15:58:55• hírek • Bede Emőke

Prefektusi hivatal: az ütemtervnek megfelelően halad a szatmári körgyűrű építése

Radu Bud prefektus és Altfatter Tamás alprefektus terepszemlét tartott hétfőn a szatmári körgyűrű építési területein – tájékoztat legújabb közleményében a kormánybiztosi hivatal.

A szakmai látogatáson jelen volt Fernando Lopes projektmenedszer és Giorgio Gasparetto építkezési munkavezető is. A felek egyeztetése során megállapították, hogy a munkálatok a tervezett ütemben zajlanak, és még az olyan összetettebb feladatok is az elvártaknak megfelelően haladnak, mint a felüljárók és a Szamoson átívelő híd megvalósítása.


A prefektúra közleménye szerint a Szatmárnémetit Nagyváraddal összekötő vasút, illetve a Szatmárzsadányra vezető út felett áthaladó felüljáróra már felkerültek az előregyártott beton- és vaselemek is, így hamarosan megkezdődhet a végső betonréteg leöntése. A Károlyi út felett átívelő felüljárón egyelőre még csak a betonelemeket sikerült elhelyezni, viszont a folyó két partját összekötő híd már teljes hosszában elkészült, és az utolsó betonréteg 80 százaléka is rákerült mostanra.





Emlékeztető: A 19,54 km hosszú elkerülő út építése egy olasz háromtagú konzorcium (Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL) feladata. A majdnem 20 kilométerből 14 kilométer menetirányonként kétsávos lesz, a fennmaradó részen pedig menetirányonként egy-egy sáv áll majd az autósok rendelkezésére.Az elkerülő út vonalán két vasúti felüljárót is ki kell majd alakítani, illetve négy darab főút-becsatlakozást. Emellett lesz egy pihenőhely is, ahol a személyautók mellett a kamionok és az autóbuszok is megállhatnak szusszanni egyet. A tervek szerint a pihenőben kényelmesen el lehet majd fogyasztani akár az uzsonnát is, hiszen erre a célra padokat és asztalokat helyeznek ki. A konzorcium által rendelkezésünkre bocsátott részletes beszámoló szerint még egy benzinkút is helyet kap majd a pihenőnél. Annak érdekében, hogy az elkerülő út szerepét maradéktalanul be tudja majd tölteni, a Szamoson egy 651,1 méter hosszú híd fog átívelni a Dana Hotel közelében. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: