2019-08-19 10:05:28• hírek • Bede Emőke

Pozitívan reagált a kis Tomi az első kezelésekre

„Tomi már megkezdte a kezelést és pozitívan reagált rá. Amellett, hogy köszönjük az eddigi adományokat, a biztató szavakat és imákat, azt is szeretnénk bejelenteni, hogy a hosszú folyamat végén a fennmaradó összeget egy hasonló eset megsegítésére fogjuk felajánlani” – idézte az akut limfoid leukémiával kezelt Tomi szüleit a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

Barna József tűzoltó kisfia, Tomi egy budapesti kirándulás közben lett rosszul. Az orvosok rengeteg analízist lefuttattak, majd jött a villámcsapásszerű diagnózis: a kisfiú akut limfoid leukémiában szenved. Annak érdekében, hogy minél hamarabb megkezdhessék a megfelelő kezelést, szinte azonnal adománygyűjtést indítottak. Az ISU tájékoztatása szerint jelen pillanatig kb. 32 ezer eurót sikerült összegyűjteni a mindössze 10 éves kisfiú számára, mely fedezi a debreceni kezelések sorát, illetve a magyarországi városban fenntartott albérlet költségeit is. A jelentős összeg előteremtésében természetesen a belügyminisztériumi szervek mellett a hatalmas civil összefogásnak is nagy szerepe volt, s mint a szülők közölték, a kezelés végéig el nem használt összeget egy hasonlóan nemes ügy támogatására ajánlják fel.


Ilyen helyzetben a legkisebb is számít, így arra kérnek mindenkit, akinek lehetőségében áll, hogy támogassa a családot. Az adományokat a Raiffeisen Bankban nyitott számlára, a RO58RZBR0000060012007755-ös számlaszámra lehet küldeni. További információk: Pop Adriana, 0758 836 051.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: