2019-05-28 12:51:05• hírek • Bede Emőke

Pozitívan értékelte az EP-választások eredményeit a Szatmár megyei RMDSZ

Rendkívüli sajtótájékoztató hívott össze kedden délután a Szatmár megyei RMDSZ. A találkozó során a szövetség megyei, illetve városi vezetője értékelte ki a május 26-án lezajlott európai parlamenti választásokat, különös tekintettel a Szatmárnémetiben, illetve a megye más településein elért eredményekre.

A sajtó képviselőihez elsőként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megyei elnöke szólt. Mint kiderült, a párt számottevően jobban szerepelt a vasárnapi EP-választásokon, mint 2014-ben, hiszen ez alkalommal közel ötezerrel több Szatmár megyei szavazópolgár pecsételt a tulipános négyzetbe. A megyei elnök szerint ez annak tudható be, hogy a kampány ideje alatt sikerült a lakossággal közvetlen párbeszédet kiépíteni, illetve a magyar közösség megértette, csak összefogás által lehet biztosítani az erős képviseletet az Európai Parlamentben.


Ami a Szatmár megyei önkormányzatokat illeti, kiderült, hogy a 65 közigazgatási területi egység közül a párnak sikerült 35-ben győzelmet aratnia. Olyan településeken is sikerült ezt elérni, ahol a szövetség sem polgármesterrel vagy alpolgármesterrel, de még tanácsossal sem rendelkezik. Ennek köszönhetően a szövetség a megyei szavazatok 32,93 százalékát mondhatja magáénak, második helyre pedig a Nemzeti Liberális Párt futott be 23,54 százalékkal. Ez már csak abból a szempontból is örvendetes, mert a nemzetli liberálisok 2016 óta a Szatmár megyei RMDSZ legfőbb politikai partnerei. Hasonlóan szépen szerepelt a párt Szatmárnémetiben is: Szatmárzsadányon és három-négy szavazókörleten kívül az összes többiben az RMDSZ került ki a nyertesen a pártok csatájából.



„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki vasárnap az urnák elé járult Szatmárnémetiben, és külön köszönetet mondok annak a 13 793 szatmárinak, aki a szövetségünket támogatta. Biztosítom őket arról, hogy egy erőteljes, magyar hangja lesz az erdélyi, a partiumi közösségnek. Nagyon fontosnak tartom, hogy éltünk szavazati jogunkkal, és a mostani EP-választáson bebizonyosodott az, hogy az RMDSZ a legerősebb politikai erő a megyében, illetve a városban, és az is marad” - mondta el Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. Hozzátette: a kampány során több száz, ha nem ezer szatmárival sikerült direkt párbeszédet folytatni, s a visszajelzések azt mutatják, jó irányba halad a város ügye. Ugyanakkor meghallották a párt irányába megfogalmazott kritikákat is, melyeket a közeljövőben továbbítani fognak az országos vezetőség felé is – szögezte le.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: