2017-09-04 15:16:24• hírek • Kocsis Zoltán

Poslednja slama, azaz az utolsó szalmaszál

Igazi mindent vagy semmit mérkőzés vár a román labdarúgó válogatottra hétfő este Podgoricában. Amennyiben ugyanis nyerni tudna Montenegróban, akkor maradna némi esélye arra, hogy kijusson az oroszországi világbajnokságra. Vereség esetén azonban két fordulóval a vége előtt már biztos lenne a kiesés.

Románia az E csoport 4. helyén áll hét ponttal Lengyelország és négy ponttal Dánia és Montenegró mögött. A csoportelsőség szinte biztosan a lengyeleké, így célkeresztben maradnak a dánok és a szerdai ellenfél. Győzelem esetén Christoph Daum legényei 1 pontra közelítené meg Montenegrót és legrosszabb esetben is maradna a 4 pontos mínusz Dániával szemben. Úgy, hogy az utolsó fordulóban Koppenhágában csap össze a két csapat.

Ezt mutatja legalábbis a statisztika. Hogy mit mutat a valóság? Többek között azt, hogy Románia ebben a selejtezősorozatban csak Örményországot tudta megverni. Azt is csak emberelőnyben.

A selejtezősorozat nyitófordulójában Kolozsváron Románia 1-1-re végzett Montenegró ellen. Úgy, hogy Nicolae Stanciu az utolsó percben kihagyott egy büntetőt. Ez akkor hatalmas csalódást váltott ki a román sajtóban és a szurkolók köreiben. Ahelyett azonban, hogy azzal foglalkoznánk, mi lett volna, ha Stanciu nem véti el a büntetőt, nézzük meg inkább a két csapat szereplését: mindketten 7 gólt kaptak eddig hét mérkőzésen. Ám amíg Románia csak 8-szor volt eredményes, addig Montenegró 17 alkalommal! A csapat legeredményesebbje 6 góllal természetesen Stevan Jovetic, akiért a Monaco a napokban fizetett 11 millió eurót az Internek. De nem szabad megfeledkezni a Dinamo Moszkva játékosáról, a 4 gólos Fatos Becirájról sem. Ezzel szemben a román oldalon Bogdan Stancu és Adrian Popa szerezte a legtöbb gólt: fejenként kettőt.

Ami a román keretet illeti, jegyezzük meg, hogy Eric Bicfalvi megsérült, így a nagykárolyi középpályás helyét a Kolozsvári CFR szélsője, Ciprian Deac vette át.

Montenegró – Románia 21.45 TVR1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: