2014-07-01 17:30:11• hírek • Kocsis Zoltan

Porig égett a játékgyár Pettyénben

Tizenöt perc arra sosem elég, hogy tornyot építs fel, de percek alatt leég, énekli a magyar rockzene egyik nagy klasszikusa. E sorok igazságát sajnos hétfőn éjszaka Pettyénben is átélték azok, akik tanúi lehettek, miként válik a tűz martalékává Románia egyik legnagyobb fából készült játékokat gyártó gyára.

Alig egy óra alatt három különböző településen, három épületbe csapott bele a villám hétfő este Szatmár megyében: Középhomoródon egy csűrbe, Apán pedig egy házba. A legnagyobb kárt azonban Pettyénben okozta.

„Este fél kilenc körül hívott telefonon egy falubeli, mondván, baj van, villám csapott bele a gyárba", mondta a Szatmár.ro megkeresésére a cég vezetője.

A vállalkozás 1996 óta működik, a főúttól alig száz méterre lévő műhelyben pedig olyan fából készült játékokat gyártottak, amely iránt külföldről is jelentős volt az érdeklődés: Nyugat-Európa mellett többek között a Közel-Keletre is exportáltak játékokat, óvodai felszerelést, asztalokat...

Az üzletvezető elmondása szerint csúcsidőben, ami esetükben augusztust jelent, 25-30 személynek tudott munkát adni. „Hogy mi lesz ezután? Egyelőre próbáljuk eltakarítani a romokat, felmérni, az épület milyen állapotban van", válaszolta sokkal inkább magának az érthetően csüggedt fiatalember.

A több helyen tető nélkül maradt falak között mindenütt elszenesedett fatörmelék: a tetőszerkezet darabjai, gerendák, berendezés. Az egyik teremben a padlásra vezető egykori falépcső csonkjai emlékeztetnek arra, mi is volt ott alig egy nappal korábban. Az éjszaka tüzére pedig a még mindig füstölgő romok emlékeztetnek, arra, hogy az apokalipszis alig néhány órája történt.

Tűz pusztított a pettyéni játékgyárban

„Tönkrementek a gépeink, elolvadtak a gombjaik, a szoftverek, minden" magyarázta. Márpedig egy-egy ilyen gép komoly összegekbe kerül: a tízezer eurót is meghaladhatja. „Az épület, a gépek, a félkész áruk - mindent összevetve olyan százezer eurónyi a kár", mondta.

A közel két évtized alatt kemény, következetes munkával felépített vállalkozás tehát órák alatt hamvaiba dőlt. Mert tizenöt perc soha nem elég, hogy tornyot építs, de arra igen, hogy percek alatt leégjen. Remélhetőleg  a hétfői tűzvész nem jelenti a fajátékokat készítő cég végét. Az viszont biztos: a főnix-madár sem 15 perc alatt éledt újjá hamvaiból.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: