2020-01-07 11:09:43• hírek • Szatmár.ro

Porfelhőben, szinte vakon motorozott Mani hétfőn

Fotó: Rallyzone
Fotó: Rallyzone

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője, Gyenes Emánuel hétfőn összetettben a 49. helyre került a 2020-as Dakar-rali mezőnyében, a Malle Moto kategóriában viszont megerősítette első helyét.
 

Az Al Wajh és Neom közötti szakaszról így beszélt: „Sok kő és por jellemezte a második etapot. Voltak helyek, ahol gyakorlatilag semmit sem lehetett látni, ilyen körülmények között pedig nagyon veszélyes az előzés. Az üzemanyagtöltő pontnál a szervezők megállítottak, mert nem működött megfelelően a helymeghatározó berendezésem, amellyel követik az útvonalamat és könnyen rám találnak, ha bajba kerülnék. Az ott elvesztegetett időt természetesen levonják, de ez idő alatt megelőzött egy quad és egy motoros, az általuk generált porfelhő miatt pedig beragadtam mögéjük. A speciális szakasz második felében a navigációban hibáztam két-három alkalommal, de könnyen visszataláltam a kijelölt útvonalra”.
 

A harmadik versenynapon Neom környékén száguldanak a versenyzők, kanyonokon keresztülhaladva „másznak majd hegyet” egészen 1400 méteres tengerszint feletti magasságig jutva. „A bolíviai 5 ezer méterhez képest ez nem tűnik soknak, de itt lesz az idei verseny leghidegebb pontja, 5 Celsius fok körüli hőmérsékletre számíthatunk, a szervezők szerint” – mondja Gyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: