2012-11-30 11:43:00• hírek • Szatmár.ro

Pop Ionut lett a Karaoke Maraton győztese

Végül heten mérték össze tehetségüket és énektudásukat a Szatmár.ro és a MusiC'at Pub közös tehetségkutató versenyének döntőjében. Három versenyző is értékes nyereményekben részesült.

November 29-én, csütörtök este került sor a Karaoke Marton fináléjára a MusiC'at Pubban, ahol szép számban összegyűltek azért, hogy egy jót szórakozzanak és megtudják, ki nyeri meg ezt a szorosnak mondható „küzdelmet".

Noha a döntőbe nyolc versenyző jutott tovább, de csak heten léptek színpadra, ugyanis az egyik továbbjutó betegségre hivatkozva lemondta a fellépést.

Az est folyamán Sipos Ingeborg, Pop Ionut,  Gnándt Gréta, Szilágyi Zsuzsa, Kóka Anita, Pincés Papp Katica és Székely Gabriella próbálta meggyőzni a zsűrit és a közönséget arról, hogy neki jár a Szatmár.ro, a MusiC'at és a Szatmári Művészeti Iskola által felajánlott díjak egyike, azonban ezt csak három versenyzőnek sikerült bebizonyítania.

A fellépők produkcióit Oros Lucian, a Szatmári Művészeti Iskola énektanára, Póti Orsolya, a Szatmár.ro újságírója és Barakonyi Gergő, a City Rádió műsorvezetője értékelte. Végül ők döntöttek közösen arról, hogy kik voltak a verseny legjobbjai.

A harmadik helyen Székely Gabriella végzett, kinek jutalma egy két személyre szóló hosszú hétvége félpanziós ellátással a gyopárosfürdői, négycsillagos Hotel Corvus Aqua felajánlásával, a második helyezett pedig Gnándt Gréta lett, aki szintén a gyopárosfürdői hotel vendége és jutalma még egy 200 lejes fogyasztás a MusiC'at jóvoltából.

A Karaoke Maraton győztese Pop Ionut lett, aki a wellness hétvége és a MusiC'at által felajánlott 500 lejes fogyasztás mellett elnyerte a Szatmári Művészeti Iskola különdíját, ami egy egy éves hangképző tanfolyam.

Ezúton is gratulálunk és a nyerteseknek!

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: