2018-09-24 12:45:29• hírek • Nagy Tímea

Ponton- és hídépítés PET palackokból

A román-magyar együttműködést szorgalmazó "Határtalan Zöld Folyosó" környezetvédelmi projekt keretei között valósul meg a „Legjobban kivitelezett PET palack ponton és híd” című középiskolai verseny.

Az Aurel Popp Művészeti Líceumban tartott sajtótájékoztatón Békéssy Erzsébet, a megyei környezetvédelmi hivatal igazgatónője elmondta, hogy a határon átívelő projektbe nem csak a felnőtteket, hanem a fiatalokat is be szeretnék vonni. Az természet megóvásának a sikere és az országok hatékony együttműködése nem csak az idősebb generáción múlik.

 

A versenykiírás első sorban a romániai és a magyarországi, építészmérnöknek készülő tanulóknak szól. A művészeti iskolás csapathoz önkéntes mérnökhallgatók is csatlakoznak Kolozsvárról, Bukarestből és Debrecenből is.

 

A szervezők azért tartják kiemelten fontosnak a kezdeményezést, mert a "Határtalan Zöld Folyosó" természetvédelmi projekt a helyi értékek és a természeti örökségek védelmére, megőrzésére és ápolására tanítja a fiatalokat. A programban a Szamos folyó alsó szakaszának a térsége érintett. Ez a Szatmár megyei települések közül Szatmárudvarit, Vetést, Óvárit, Pálfalvát és Szatmárnémetit foglalja magába. A „másik oldalon” Csenger városa az együttműködő partner.

 

A diákokból álló csapatoknak két, PET palackból álló építményre kell megvalósítási tervet készíteniük és a zsűrinek bemutatniuk. A szakmai zsűri több szempont alapján is értékeli a pályaműveket, de a fő ismérv a megvalósíthatóság. A terveket kiállítják, de nem csak a szatmárnémeti Zöld Házban, hanem a projekt megvalósításának a további helyszínein is. 10 pályamű részesül majd díjazásban, ám ennek a mibenléte még meglepetés a résztvevők számára.

 

Az elkövetkező napokban a tanulók az építmények, tehát a ponton és a híd kiviteli helyszínére is ellátogatnak, ott a verseny kiíróival és a területért felelős megbízottakkal is találkoznak, hogy feltehessék a kérdéseiket a tervek elkészítése előtt.

 

A legsikeresebb terv kiviteléhez több ezer darab műanyag üvegre lesz majd szükség, ezt megyei gyűjtési akcióval szeretnék megvalósítani.

 

Az értékelés, az eredményhirdetés és a díjátadó október 30-án lesz a felujított Iparosotthonban.

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: