2014-04-04 16:12:24• hírek • MTI

Ponta visszavonul a politikai életből?

A politikából való visszavonulás lehetőségét lebegtette meg pénteken egy Facebook-üzenetben Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 41 éves elnöke, akire hatalmas nyomás nehezedik pártja részéről, hogy induljon a novemberi államfőválasztáson.

Bejegyzésében a politikus felidézte, hogy 13 éve kapta első politikai megbízatását, amikor 2001. április 4-én Adrian Nastase akkori miniszterelnök a kormány ellenőrző testületének vezetésével bízta meg. Ponta azt írta: szülőhazája javát igyekezett szolgálni minden azóta betöltött tisztségben - államtitkárként, miniszterként, képviselőként és kormányfőként.

A miniszterelnök bevallotta: számára az idei a legnehezebb esztendő, amelynek során sok csalódással, rágalommal, visszaéléssel, politikai üldöztetéssel, árulással kellett szembesülnie, ugyanakkor a tét is óriási.

"Novemberben, miután megnyerjük ezt az utolsó, sorsdöntő csatát (az államfőválasztást szerk.) elégedett lehetek azzal, amit elértem. És akkor szeretném átadni a helyem a politikában a fiataloknak, olyanoknak, akiket kevésbé viselt meg az utóbbi évek szörnyű politikai rendszere" - fogalmazott Ponta, hozzátéve, hogy szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi 13 évben.

A PSD elnöke több ízben jelezte, hogy túl fiatalnak tartja magát az államfői tisztségre, és szeretné végigvinni 2016-ig szóló miniszterelnöki mandátumát. Elemzők szerint véget vetne Ponta politikai karrierjének egy esetleges kudarc az őszi államfőválasztáson.

Miután februárban eddigi koalíciós partnerei, a liberálisok ellenzékbe vonultak, Ponta - a szociáldemokraták legnépszerűbb politikusaként - már nem zárta ki egyértelműen, hogy elvállalja az államfői tisztségre való jelölést, de úgy fogalmazott, ennek kisebb az esélye, mint annak, hogy a PSD a liberálisoktól kilépett Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök, volt miniszterelnök vagy Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester jelöltségét támogassa.

Felmérések szerint a PSD a legnépszerűbb párt Romániában, ugyanakkor a magukat jobboldaliként meghatározó pártok támogatottsága együttesen hasonló nagyságrendű. A közvélemény-kutatások szerint Ponta most megnyerné az elnökválasztást, bárkivel is kerülne össze a második fordulóban. A szociáldemokraták három korábbi elnöke viszont - Ion Iliescu 1996-ban, Adrian Nastase 2004-ben és Mircea Geoana 2008-ban - úgy veszített az elnökválasztáson a jobboldal jelöltjével szemben, hogy az első fordulóban még nyerésre állt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: