2013-02-05 13:14:07• hírek • MTI

Ponta szerint 2013 a stabilitás éve lesz

Romániát ma stabil országként ítélik meg, és ezt a státusát idén meg kell erősítenie - hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök a bukaresti parlamentben, ahol kedden megkezdődött a 2013-as állami költségvetés plenáris vitája.

A kormányfő beszédében kiemelte, hogy kormánya a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé, amelyet előzetesen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is egyeztetett.

Ponta szerint a román büdzsében van fedezet a - 2010-es lefaragások előtti szintre - kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. "Van azonban egy határozott ígéretünk az adókulcs megtartásáról, amit a liberális partnereinknek tettünk, amely megalapozta a Szociálliberális Szövetség (USL) megalakulását, és a továbbiakban is ehhez tartjuk magunkat" - mondta Victor Ponta.

Hozzátette, a büdzsé tervezetében több pénzt irányoztak elő gazdaságfejlesztésre, de nem közvetlen beruházásokra, amiből szerinte sok esetben csak a politikai klientúra gazdagodott, hanem olyan projektekre, amelyek európai uniós támogatások felhasználására alapoznak.

A román állami költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euró-árfolyamon. Az idén a bukaresti kormány 2,15 százalékos deficittel számol.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: