2015-09-15 13:45:14• hírek • Baranyi László/MTI

Ponta önként jelentkezett a DNA-nál

fotó: Digi24
fotó: Digi24

Önként jelentkezett kedden a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta román kormányfő, hogy egy dokumentumot csatoljon bűnvádi dossziéjához, amelyben okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítják az ügyészek.

Ponta távozásakor elmondta: a vádhatóságnak az Európai Unió Bíróságának egy szeptember 3-i határozatát hozta be, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy a havi rendszerességgel fizetett átalánydíjas ügyvédi tanácsadást elvégzettnek kell tekinteni, attól függetlenül, hogy történt-e valós munkavégzés vagy sem.

A román kormányfő nem titkolta: azt reméli, hogy a DNA ennek ismeretében ejti az ellene felhozott vádakat, amelyek 2007-2008-as ügyvédi tevékenységével kapcsolatosak. A DNA ugyanis azzal gyanúsítja Pontát, hogy ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Ponta kedden azzal érvelt, hogy az Európai Unió Bírósága egy hasonló ügyben hozott határozata szerint ilyen esetben nincs is szükség valós munkavégzésre, a rendelkezésre állás is elegendő jogalap ahhoz, hogy az ügyvédi szolgáltatást elvégzettnek tekintsék.

"Én azt állítom, hogy valós tevékenységet fejtettem ki, az ügyész meg azt, hogy nem, de az Európai Unió Bírósága szerint nem kell foglalkoznunk ezzel, mert ha az adót befizettük, minden rendben van" - magyarázta az újságíróknak Ponta, miért kellene eltekinteni azoktól a 2007-2008-as ügyvédi tevékenységét igazoló jelentésektől, amelyeket okirat-hamisításnak tart a DNA.

A román kormányfőt - elmondása szerint - nem volt hajlandó fogadni az ügyében eljáró ügyész, pedig Ponta már pénteken jelentette neki, hogy be akar hozni egy iratot a DNA-hoz.

A korrupciógyanúba keveredett Ponta ártatlannak mondja magát, és több ízben megerősítette: amíg élvezi a kormánykoalícióban részt vevő pártok támogatását, nem fog lemondani a miniszterelnöki tisztségről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: