2012-07-21 10:42:07• hírek • MTI

Ponta nyilvánosságra hozná a verespataki szerződést

A verespataki aranybánya-beruházás szerződésének nyilvánosságra hozását kéri a beruházótól Victor Pontaromán miniszterelnök, aki ezt egy közösségi oldalon jelentette be pénteken.

A kormányfő jelezte, hogy a hivatalos felkérést az érintett miniszterekkel való egyeztetést követően küldi el a beruházónak, amelynek szerinte nem kellene legyen rejtegetnivalója, ha a koncessziós szerződés valóban Romániát segíti.
Verespatakon és környékén a kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vegyesvállalat akar aranyat és ezüstöt kitermelni ciántechnológia alkalmazásával.

Ponta hangsúlyozta, hogy korábbi ígéretének megfelelően fel akarja oldani a szerződés titkosítását. Hozzátette: tudatában van annak, hogy sokan megharagszanak rá emiatt, de azt tapasztalta, egyesek egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy erről a szerződésről beszéljenek.

Az RMGC pénteki válaszában leszögezte, hogy a társulási dokumentum eddig is nyilvános volt, hiszen elérhető a gazdasági minisztérium honlapján, a kitermelésre feljogosító szerződés azonban titkos, és ennek nyilvánosságra hozásához a romániai törvényes keret módosítása szükséges. "Az RMGC valamennyi hatályos törvényes előírást tiszteletben tart, (...) így a román állam, ha módosítja a törvényes keretet és lehetővé teszi a titkosítás feloldását, akkor az RMGC megteszi azt, tiszteletben tartva a törvényeket, ahogyan eddig tette - olvasható a vállalatnak a Mediafax hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

Ponta június elején úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett kormány az őszi választások után akar csak döntést hozni a kitermeléssel kapcsolatban. Korábban kifejtette, hogy a kormányzati döntéshez három előfeltételnek kell teljesülnie, így a beruházónak környezetvédelmi garanciákat kell adnia, újra kell tárgyalnia a szerződést a román állammal, és meg kell szüntetni a projektet övező politikai lobbitevékenységet.

Az előző román kormányok is elégedetleneknek mutatkoztak a szerződést illetően, kifogásolták, hogy a román állam a vegyes vállalatban a részvényeknek csak a 19 százalékát birtokolja.

Az RMGC 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni Verespatakon. A projektet ellenzi Magyarország, valamint számos román és magyar civil szervezet.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: