2014-06-04 18:50:25• hírek • MTI

Ponta: Románia 0,1 százalékkal növeli idei államháztartási hiánycélját

Az Agerpress román hírügynökség idézte a kormányfőt, aki kifejtette, hogy Románia a GDP 0,2 százalékának megfelelő összeggel növeli a védelmi kiadásokat, amibe beleegyezett az Európai Bizottság is. Az államháztartási hiány mintegy 700 millió lejjel fog nőni, ami a GDP 0,1-0,12 százalékának felel meg. Ponta szerint nemcsak Románia, hanem a térségből más országok is engedélyt kaptak a védelmi kiadások növelésére az uniós végrehajtó szervtől.

Románia az idén 2,2 százalékos államháztartási hiánycélban állapodott meg nemzetközi hitelezőivel, ami így 2,3 százalékra emelkedne. A román kormány várhatóan júliusban hajt végre költségvetési kiigazítást.

Ponta azt is bejelentette, hogy Románia nem tervez újabb adókat bevezetni, és a társadalombiztosítási járulék 5 százalékos csökkentése a kormány első számú prioritása marad. A Ponta-kabinet éppen a napokban tárgyal erről a Nemzetközi Valutaalap bukaresti küldöttségével, amely a román fővárosban tartózkodik a 2013-ban kötött, 4 milliárd euró értékű, kétéves elővigyázatossági hitelszerződés keretében tartott felülvizsgálati látogatás alkalmából. (mti)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: