2014-09-24 09:50:32• hírek • MTI

Politikai elemzők szerint előtérbe kerül a magyar-magyar verseny

Erdélyi magyar politikai elemzők szerint a magyar-magyar viszonyokat helyezi előtérbe a romániai elnökválasztás erdélyi magyar kampányában az a tény, hogy két magyar jelölt is elindul a választáson. Bakk Miklós politológus szerint tehermentesül a magyarok versenye azáltal, hogy mindkét jelölt esélytelen.

Kiss Tamás szociológus úgy látta, az államfőjelöltek versenye nem veszélyezteti a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az erdélyi magyar politikai színtéren betöltött domináns szerepét. A romániai elnökválasztáson Kelemen Hunor indul az RMDSZ jelöltjeként és Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként.

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek elmondta, a jelöltek esélytelensége felszabadíthatja a korábbi görcsöktől a magyar-magyar vitát. A több magyar jelöltet felsorakoztató korábbi választásokon ugyanis mindig lefojtotta a vitát az a félelem, hogy a magyar jelöltek kiütik egymást, és az egész közösség képviselet nélkül marad.

Bakk Miklós úgy vélte, az esélytelenség körülménye az európai parlamenti választásokhoz teszi hasonlóvá a mostani magyar-magyar versenyt. "Az EP-választásokon szoktak a választók - az erős tét hiányában - arra hajlani, hogy új opciókat próbáljanak ki, vagy akár szankcionálják azokat a pártokat, amelyeknek a szavazótáborába tartoznak" - magyarázta.

A politológus szerint a kampány arra is alkalmas lesz, hogy nyilvános vitát folytassanak a Székelyföldi autonómia két tervezetéről. Szerinte az autonómia kérdésében a magyar közösség sem vevő már az "egyszólamú" kampánybeszédre. "Ha Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt el is fog beszélni egymás mellett a kampányban, egymás nyilatkozataira mindenképpen reagálni fognak, ez pedig kirajzolja majd a különbségeket" - jelentette ki a politológus.

Bakk Miklós úgy látta, Szilágyi Zsoltnak jobb esélye van arra, hogy román szavazókat is megszólítson a Románia számára javasolt föderalista berendezkedés gondolatával. Ennek ellenére nem tartotta valószínűnek, hogy az RMDSZ és az erdélyi magyar ellenzék közötti erőviszonyok jelentősen átalakulnának. Szilágyi Zsolt esetleges jó szereplése azt eredményezheti, hogy az EMNP felülkerekedik a másik kis párttal, a jelöltet nem állító Magyar Polgári Párttal (MPP) szemben.

Kiss Tamás szociológus, a romániai Kisebbségkutató Intézet munkatársa az MTI-nek nyilatkozva várhatónak tartotta, hogy a magyar jelöltek esélytelensége láttán nagyobb arányban szavaznak román pártokra a magyar választók, mint az megszokott. Hozzátette, a parlamenti választásokon tíz százalék körülire becsülték a magyar átszavazások arányát.

A szociológus szerint a két magyar jelölt közötti "belmagyar" verseny tétje, hogy Kelemen Hunor tisztes szavazatarányt tud-e elérni, Szilágyi Zsoltnak pedig sikerül-e megalapoznia az EMNP "politikai túlélését". Kiss Tamás mérsékeltnek tartotta a magyar jelöltek esélyét arra, hogy felcsigázzák a román választók érdeklődését. "Nem hiszem, hogy a román elnökválasztás kampányában a román média Kelemen Hunor vagy Szilágyi Zsolt témáiról szól majd" - jelentette ki.

Hozzátette, a román média tematizálására Kelemen Hunornak van jobb esélye, hiszen az ő szavára jobban figyel a román sajtó. Kiss Tamás elenyészőnek tartotta azoknak a szavazatoknak az arányát, amelyeket a magyar jelöltek román választóktól gyűjthetnek. Úgy vélte, a verseny nem alakítja át jelentősen az erdélyi magyar erőviszonyokat.

"Az RMDSZ megőrzi domináns szerepét, Szilágyi Zsolt esetleges tisztes szereplése megalapozhatja az EMNP politikai túlélését, az MPP pedig, mely az utóbbi választásokon nem állított jelölteket, a választói támogatottság szempontjából már nem is létezik" - vázolta az erőviszonyokat Kiss Tamás szociológus.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: