2018-10-12 08:36:40• hírek • Bede Emőke

Kábítószerező fiatalokat fogtak a rendőrök

Közterületen kábítószerező fiatalokat kapcsolatak le a Helyi Rendőrség hatáskörébe tartozó járőrök.

Az egyenruhások épp a Mircesti utcán járőröztek, amikor egy tömbház előtt gyanúsan viselkedő fiatalemberekre lettek figyelmesek. Mint kiderült, a 17 éves T. Denis és a 20 éves S. Arnold épp etnobotanikus szerrel töltött cigarettát szívtak, ezért viselkedtek olyan zavartan, miután meglátták a rendőröket. A motozás során további három apró zacskócska szert találtak náluk. De nem ők voltak az egyetlen, akik lebuktak. Az Independentei sugárúton ugyanis egy másik fiatalnál, a 20 éves V. Roland Bélánál is találtak egy doboznyi szert.


Nem is olyan régen a Szatmár.ro is beszámolt róla, hogy egy kábítószerrel kereskedő bandát számoltak fel városunkban. A három tettenért férfit és további négyet, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az országba csempészték a szert, előálították, majd bekísérték őket a DIICOT székhelyére kihallgatás céljából. Ennek nyomán végül két férfit, V. Alexandrut és F. Marin Cristiant 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek, azaz november 7-ig már biztosan rácsok mögött maradnak. Másik két delikvens, M. Csaba és B. Wiliem pedig házi őrizetbe került.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: