2009-07-02 17:36:59• hírek • MTI/AP

Polgárőrséggel a bevándorlók ellen

Az olasz parlament - a felsőház voksolásával - végleg jóváhagyta csütörtök este a polgárőrségek szerveződését lehetővé tevő, illetve az utcai bűnözés és az illegális bevándorlás ellen szigorúbb intézkedéseket bevezető törvénycsomagot.

Az új jogszabály értelmében akár három évi börtönbüntetés szabható ki azokra, akik illegális bevándorlónak adnak szállást, és az erről szóló megállapodás megkötésekor tudtak erről. Az országba törvénytelenül belépőket vagy ott-tartózkodókat nem lehet szabadságvesztéssel sújtani, de hosszabb ideig, akár másfél évig is az azonosítást szolgáló átmeneti szállásokon lehet tartani őket (eddig a határidő 60 nap volt), és cselekményük 5-10 ezer euró pénzbüntetést vonhat maga után.

A törvénynek a polgárőrségekre vonatkozó része aggodalmat váltott ki a baloldali ellenzékben, polgárjogi csoportokban, zsidó szervezetekben, rendőrszakszervezetekben, mert attól tartanak, hogy a polgárőrségek létrehozása faji megkülönböztetéshez és önkényes, erőszakos cselekményekhez vezethet, illetve mert az e tevékenységre pályázó egyik csoport gyaníthatóan neofasisztákkal tart fenn kapcsolatot.

Roberto Maroni belügyminiszter azonban, aki a jobbközép kormány kisebbik koalíciós partnerének, az Északi Ligának (NL) a színeiben politizál, többször védelmére kelt a törvénytervezetnek. Azt mondta: "önállóan megalakult" csoportok nem kapnának engedélyt arra, hogy polgárőrség legyen belőlük. Polgárőrség meghatározott eljárással, önkormányzati regisztrációval jöhet csak létre - tette hozzá.

Maroninak azonban régóta szívügye polgárőrségek létrehozása, és nem mindig tartotta szükségesnek, hogy ilyenek csak közigazgatási szervezésben és regisztrációval jöjjenek létre. Az iparilag fejlett észak-olaszországi területek önállságáért küzdő Északi Liga támogatásával 1996-ban megalakított egy regionális biztonsági erőt, a Padániai Nemzeti Gárdát. A "zöldingesekből" álló padániai alakulat szolgált modellül az Olasz Nemzeti Gárda létrehozásához.

E gárda hivatalosan egy politikától független, önkéntesekből álló közhasznú szervezet, elnöke mégis az olasz szélsőjobbhoz kötődik: Gaetano Saya egyben az egyik vezetője a Mussolini-féle fasiszta hagyományok örököseként fellépő Olasz Szociális Mozgalomnak (MSI). Ráadásul a gárda megalakítását az MSI kongresszusán jelentették be. Ezen az eseményen náci karlendítéssel köszönt legalább két felszólaló. Saya mindazonáltal tagadja, hogy fasiszta volna.

A rendőrséget és a tavaly óta az utcákra vezényelt katonai járőröket segíteni hivatott polgárőrségek létrehozásáról Silvio Berlusconi miniszterelnök a tavalyi választások megnyerése után állapodott meg pártja koalíciós partnerével, az Északi Ligával. A kormányprogram egyik fő pontja a bűnözés és az illegális bevándorlás visszaszorítása.


Az olasz rendőrségenek ferrarija is van, a polgárőrség valószínűleg kisebb autót kap
Az olasz rendőrségenek ferrarija is van, a polgárőrség valószínűleg kisebb autót kap


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: