2013-05-07 22:19:59• hírek • Kocsis Zoltán

A vége szoros lett, ám végül a VSK nyerte a bronzot

Üröm az örömben, hogy a csapat jövője bizonytalan! Fleseriu elárulta, eddig a klub és a városvezetés részéről még senki nem kereste meg, hogy a csapat és az ő további szerepvállalásáról tárgyaljanak. Jelzésértékű lehet, hogy a díjátadásról hiányoztak a város vezetői, amit a találkozó után szóvá is tett Florin Mureşan szakosztályelnök.

A két győzelemig tartó párharc harmadik meccsén a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata saját szurkolói előtt 75-71 arányban legyőzte a Gyulafehérvárt és ezzel megszerezte az élvonalbeli bajnokság 3. helyét. Ez egyben azt jelenti, hogy egymást követő harmadik évben is sikerült éremmel zárni a bajnokságot: két ezüst után egy bronz zárja - egyelőre - a sort.

Noha aranyos álmokkal vágott neki a szezonnak a VSK, az Arad ellen elbukott elődöntő azt jelentette, hogy Dan Fleseriu tanítványai legtöbb a bronzérmet szerezhetik meg. Az ellenfél a néhány ezelőtt még a mezőny pofozógépének számító, az elmúlt két év alatt azonban komoly metamorfózison áteső Gyulafehérvár lett. A két győzelemig tartó párharc első meccsét a papírformának megfelelően a VSK nyerte 72-69 arányban, ám a második mérkőzés végjátékában produkált visszaesés következtében a gyulafehérváriak 69-67-re nyertek saját szurkolóik előtt.

Ilyen előzmények után fogadta a VSK a keddi mindent eldöntő meccsen a Gyulafehérvárt.

Fleseriu az Utahya Drye, Annemarie Parau, Orosz Andrea, Shannika Freeman, Khadijah Whittington összeállításban küldte pályára csapatát, amely remekül kezdte a meccset: Parau gyorsan vezetést szerzett, majd az ellenfél egyenlítése után a VSK fokozatosan távolodott a vendégeitől. Az első negyedben ellenállhatatlan volt a csapat, 8-2, 17-9, 21-13 után 21-15-el zárta a játékrészt.

Nem változott a játék képe a második tíz percben sem, a VSK végig tisztes távolban tartotta vendégeit - 31-19, 40-26 és 44-30 után 45-32-őt mutatott az eredményjelző tábla a nagyszünet előtt.

A pihenő alatt azonban valami történhetett az öltözőben - vagy a hazaiak lendülete tört meg, vagy a vendégek hitték el, hogy van keresnivalójuk. A harmadik negyedben mindez csak abban mutatkozott meg, hogy a Gyulafehérvár 19-17 arányban hozni tudta a játékrészt. Ennek ellenére azonban a VSK még megnyugtatónak tűnő 62-51-es előnnyel vágott neki az utolsó negyednek.

Itt azonban egy három és fél perces kosárszünet majdnem végzetesnek bizonyult: a Gyulafehérvár ezalatt 69-55-ről 69-66-ra jött fel. A hazaiak negatív sorozatát előbb Drye, majd Parau törte meg egy-egy büntetőponttal. Ezt követően Parau egymaga értékesített két büntetőt, ám a a vendégek 10 másodperccel a vége előtt ismét feljöttek 73-71-re. Parau újabb két büntetőjére azonban már nem volt válasz, így a VSK 75-71-re nyerni tudott, megszerezve ezzel a harmadik hellyel járó bronzérmet.

A lefújás után a közönség percekig tartó vastapssal ünnepelte a lányokat, miközben zajlott az érmek átadása is. A medálból jutott a VSK korábbi elnökének Fógel Lászlónak is, akinek Fleşeriu adta oda az érmét. Az ünneplésben már komoly rutinja lehet a mesternek, hisz a VSK négy éves élvonalbeli tagsága során mindig bejutott a legjobb négy közé: egy bronz után egy negyedik hely, majd két ezüst következett.

Nemzeti Liga, a 3. helyért, 3. mérkőzés:
Szatmárnémeti VSK-Gyulafehérvári CSU 75:71
(21:15, 24:17, 17:19, 17:12)
A szatmári pontszerzők: Drye 15, Părău 15, Orosz 15, Whittington 9, Freeman 9, Ardeleanu 6, Kovacsevics 4, Ivan 2.
Játszott még: Giurgiu.
Nem játszott: Szlimák, Szmutku, Nagy, Moldoveanu.
A gyulafehérvári pontszerzők: Thompson 22, Tobin 16, Tarţa 12, Brantlova 6, Uiuiu 5, Vukoje 8, Melnika 2.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: