2016-06-06 15:38:20• hírek • MTI

A foci-Eb ideje alatt akart akcióba lépni a terrorista

Elfogtak Ukrajnában egy francia férfit, akiről azt feltételezik, hogy terrorcselekményekre készült Franciaországban a labdarúgó Európa-bajnokság idején - közölte Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

Hricak szerint az illető - akit nem nevezett meg - 15 merényletet készült végrehajtani hazájában, egyebek mellett mecsetek, zsinagógák, adóhivatalok és autópálya-megfigyelő pontok ellen.  Az SZBU-főnök tájékoztatása szerint az ukrán biztonsági szolgálatnak tavaly decemberben jutott tudomására, hogy az illető francia állampolgár Ukrajnába érkezett mint önkéntes, és több kelet-ukrajnai fegyveres csoport képviselőjével kapcsolatba lépett. Több ízben bírálta kormányát migrációs politikájáért és a muzulmán hit terjesztésének elősegítéséért. Kijelentette, hogy tiltakozása kifejezéseképpen kész terrorcselekményeket is végrehajtani.

Hricak elmondta, hogy a férfi 125 kilogramm trotilt, öt Kalasnyikov gépkarabélyt, több mint ötezer lőszert, két páncéltörő gránátvetőt, 100 detonátort és egyéb eszközöket kapott. A tisztségviselő nem árulta el, honnan kapta a férfi a fegyvereket, de utalt arra, hogy a kelet-ukrajnai szakadárokat támogató Oroszországból származhatnak. Azt sem zárta ki, hogy ebben benne van az orosz titkosszolgálatok keze is, és Moszkva így akarta csőbe húzni Ukrajnát.

A franca állampolgár három ezer euróért próbált embereket toborozni a fegyverek kicsempészésére az országból, de végül maga kísérelte meg átvinni az ukrán-lengyel határon, ahol az ukrán hatóságok őrizetbe vették, majd letartóztatásba helyezték csempészés, terrorcselekmény előkészítése és illegális fegyverkereskedelem gyanújával - számolt be Hricak. 

Az SZBU-főnök hozzátette, hogy a férfit még május 21-én vették őrizetbe, de nem akarták ezt nyilvánosságra hozni a futball EB végéig; a hír azonban kiszivárgott, így kénytelenek voltak részleteket közzétenni, hogy később ne kényszerüljenek magyarázkodásra. Az M6 francia tévécsatorna szombaton számolt be az ukrán határőrség szóvivőjére hivatkozva arról, hogy Franciaországban tervezett támadáshoz fegyvereket és robbanószereket szállító francia állampolgárt tartóztattak le az ukrán hatóságok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: