2010-05-02 11:36:11• hírek • MTI/AP/Reuters/AFP

Pokolgép az autóban

Halálos támadást sikerült meghiúsítani New Yorkban éber járókelőknek és a biztonsági hatóságoknak köszönhetően - jelentette be Michael Bloomberg, New York polgármestere vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A polgármester megerősítette: pokolgépet találtak a manhattani Times Square környékén egy parkoló autóban helyi idő szerint szombat este. A robbanószerkezetet sikerült eltávolítani és hatástalanítani.
Egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a robbantási kísérlet mögött. A jelek szerint a házi készítésű robbanószerkezetet amatőr módon szerelték össze - tette hozzá Bloomberg.

Raymond Kelly New York-i rendőrfőkapitány elmondta a sajtótájékoztatón: három propángáztartályt, két benzines kannát, tűzijátékokhoz használt petárdákat és két időzítő berendezést találtak az autóban.

Infobox
h

Tavaly december végén is kiürítették rövid időre a Times Square környékét egy parkoló kisteherautóban hagyott gyanús csomag miatt, de akkor a riadó vaklármának bizonyult.


h


Először egy utcai pólóárus figyelt fel a gyanús terepjáróra, amely üresen állt, viszont járt a motorja. Az árus szólt egy lovas rendőrnek, aki észrevette, hogy füst szivárog a jármű hátsó részéből. A hatóságok lezárták és kiürítették a turista látványosságnak számító, számos színháznak otthont adó zsúfolt tér környéket. A közúti forgalmat elterelték, járókelőket sem engedtek a helyszínre. Kiürítettek több lakóházat és irodaépületet.

A rendőrség kivizsgálja azokat a jelentéseket, amelyek szerint szemtanúk látták, amint valaki sietve elhagyta a sötétzöld Nissan Pathfindert, és ellenőrzik a térfigyelő kamerák felvételeit is. Az autó connecticuti rendszámtáblája nem egyezik a jármű regisztrációs számával - közölte egy rendőrségi szóvivő. Barack Obama amerikai elnök elismeréssel szólt a New York-i rendőrség "gyors reagálásáról". A belbiztonsági minisztérium tájékoztatást kapott az esetről, és figyelemmel követi a fejleményeket.


Times Squere - majdnem bomba robbant a forgalmas sétányon
Times Squere - majdnem bomba robbant a forgalmas sétányon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: