2016-07-09 08:47:47• hírek • MTI

Plágiumbotrány a román hírszerzésben

A román hírszerzési akadémia (ANIMV)  plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban a bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről - közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.

Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru adta ki a Tiszta Románia nevű civil szervezetnek egy korábbi adatigénylésre válaszolva. A doktori címről való lemondást a szintén plágiumgyanúba keveredett Victor Ponta volt miniszterelnök kormánya tette lehetővé egy sürgősségi rendeletben 2014 végén, de az új miniszter szerint végrehajtási szabályzat híján a jogszabály alkalmazhatatlan.

A doktori címüktől lemondani próbáló "hírszerző-doktorok" vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. A Ponta-kormányban akkor még belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikusról tavaly szeptemberben azt állította a bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.

A Tiszta Románia szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált. A civil szervezet azt állítja: adatigénylésére eddig sem a hírszerzési akadémia, sem az oktatási tárca nem választolt. Az új miniszter viszont már kinevezése napján közzétette az "Oprea-féle doktoriskola" névsorát.

Kiderült: Oprea szakmai irányításával nemcsak Radu Stroe volt liberális belügyminiszter, Mihai Stanisoara, az egykori jobbközép Boc-kormány védelmi minisztere, Bogdan Licu, a legfőbb ügyész egykori helyettese, vagy Daniel-Andrei Moldoveanu, Traian Basescu volt államfő egyik tanácsadója szerzett doktori címet, hanem Oprea pártjának több tisztségviselője, sőt, egyik unokahúga és volt titkárnője is.

Az új oktatási miniszter szerint ő senkit sem foszthat meg doktori címétől az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai vizsgálata és a cím megvonását kezdeményező javaslata nélkül, még azokat sem, akik egyoldalú lemondásukkal inkább elkerülnék a nyilvános eljárást. Az újjászervezett CNATDCU egyik első határozatásban a múlt héten plágiumnak minősítette Victor Ponta doktori dolgozatát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: