2007-07-07 10:33:46• hírek • Tamás Jakab

Óriási botrány

 A Forma 1 eddig is hozott izgalmakat a pályán, most pedig azon kívül is tartogat meglepetéseket.

A Forma 1 amúgy sem eseménytelen légkörét először Nigel Stepney kavarta fel, ugyanis a Ferrari szerint kétes eredetű fehér port csempészett az autók tankjába. Ezt követően pedig olyan hírek kaptak szárnyra, hogy fontos dokumentumokat csempészett ki és adott át a McLaren istállónak, azon belül is Mike Coughlan-nak. Mikor ez a brit istálló tudomására jutott, határozottan kijelentették, semmi közük sincs az egészhez és nem használtak fel semmi olyan fejlesztést, ami ne lett volna a sajátjuk. Szerintük ez csupán Coughlin magánakciója lehetett. Az ügyben a FIA is vizsgálódni kezdett, aminek nyomán a McLaren garantálta, hogy mindenben a Ferrari és a FIA segítségére lesznek. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke a könnyeivel küszködve a következőket nyilatkozta:      

- Nagyon kemény két-három nap van mögöttünk. Higgyék el, én ezért a csapatért élek, a McLaren-ért lélegzek, és soha nem engedném, hogy bármiféle inkorrekt módon szerezzünk előnyt a riválisokkal szemben. A Nemzetközi Automobil Szövetséggel és a Ferrarival keményen dolgozunk azon, hogy minél előbb tisztán láthassunk az ügyben, és én teljesen biztos vagyok abban, hogy az egész világ számára világosan kiderül: nem követtünk el hibát. Sosem használtuk fel mások szellemi tulajdonát, az autóinkban nem találhatóak meg azok a technikai fejlesztések, amelyek gazdát cseréltek a közelmúltban.

Közben újabb információk láttak napvilágot a kémkedéssel kapcsolatban. Ezúttal a Honda hallatta hangját, akik szerint az ellopott dokumentumokat nekik szánták:

- A Ferrari és a McLaren ügyében indított vizsgálat után a Honda kötelességének érzi tisztázni néhány dolgot: Nigel Stepney, a Ferrari egykori alkalmazottja néhány hete találkozót kért Nick Fry csapatfőnöktől, majd a találkozóra Mike Coughlan társaságában jelent meg. A két mérnök azt próbálta megtudni, milyen munkalehetőségek adódnának a Hondánál. Semmiféle információcsere nem történt, Nick Fry azonnal értesítette Jean Todt-ot és Ron Dennis-t, a két érintett istálló csapatvezetőjét - áll a Honda közleményében.

 

 

 

 
 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: