2009-03-25 11:23:49• hírek • Szatmar.ro

Piros lap egy egész csapatnak

Egy argentin bajnokin a vendégek mind a 18 játékosát kiállították.

Nem mindennapi esemény borzolta a kedélyeket Argentínában a Barracas Bolivar és a General Lamadrid harmadosztályú labdarúgó bajnoki mérkőzésen: a 60. percben a játékvezető félbeszakította a találkozót, mert előzőleg a vendégek összes játékosát, beleértve a cseréket is, kiállította.

A hazai csapat ekkor 3-0 arányban vezetett, ám nem ez dühítette fel a vendégek játékosait, hanem a hazai fanatikusok viselkedése, akik folyamatosan szidalmazták őket és összetűzésben kerültek a vendégek szurkolóival is. A Lamadrid játékosai, akárcsak egykoron Toldi Miklós, tűrtek, amíg tűrhettek, majd megelégelték a dolgot és saját kezűleg szerettek volna elégtételt venni. A kivonuló rendőrség nagy nehezen lecsillapította az önbíráskodó labdarúgókat, ám Lucas di Bastiano játékvezető ezen intézkedést nem tartotta elegendőnek és a Lamadrid focistáit, cserékkel egyetemben nemes egyszerűséggel kiállította.

 

Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a mérkőzés után a Barracas vezetői a klub honlapján egy közleményben közölték, nem értik, mi történhetett, ugyanis az ő szurkolóik sportszerűségükről híresek. Hát, akkor mi sem értjük...

Bár a labdarúgás történelmében példátlan eset, hogy egy teljes csapatot kiállítson a játékvezető, nem ez a találkozó tartja az egy meccsen kiosztott piros lapok rekordját. A szomszédos Uruguay-ban 1990-ben egy Nacional-Penarol csúcsrangadón tömegverekedés tört ki a pályán, melynek köszönhetően 22 játékost állítottak ki a két együttesből.

Nézze meg a balhét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: