2011-03-09 15:23:41• hírek • Szatmar.ro

Pipakiállítás nyílt városunkban

A Szatmár Megyei Múzeum ad otthont annak a pipakiállításnak, amelyet Virag Paula, az intézmény munkatársa szervezett.

A megnyitón jelen volt Marta Liviu igazgató, Stef Adrian, a Megyei Tanács alelnöke, Ardelean Ioan, a Megyei Könyvtár igazgatója. Elhangzott, ez a káros szenvedély történelem előtti, a különböző ásatási leletek azt bizonyítják, már az időszámításunk előtti második évezredben is éltek vele.
A kezdetben még különböző vallási rituálékhoz használt praktika később elterjedt a civilek körében is.

A múzeum igazgatójának elmondása szerint ez a tárlat nem egy szokásos kiállítás, hiszen az eddigiekben főleg történelmi témákkal várták a látogatókat, azonban a dohányzás egy olyan szenvedély, amely talán jóval több áldozatot is szedett, mint egy világháború, így tehát helyt kaphat az intézményben ez is. Marta a félreértések elkerülése végett felhívta a figyelmet arra is, hogy az igényes tárlat nem reklám célzatú, így tehát nem a fogyasztásra szeretnének buzdítani, bár az alkalmazottak közül is többen dohányoznak. Ő inkább a leszokást sürgetné, illetve azt, hogy a még nem cigarettázók el se kezdjék ezt, hiszen igen nehéz a leszokás.

A XVII-XX. századból származó pipák között megtalálható úgy a porcelánpipa, mint a fából készített is, ugyanakkor a cigaretta is helyet kap az üveglapok között. A XIX. századi fejlődéssel ugyanis megjelentek az ezt csomagoló gépek is, ami a cigaretta divatba jöttét jelentette, míg a pipázás háttérbe szorult a gyorsabb és praktikusabb vetélytársával szemben.
Az ország hat múzeumával közösen szervezett tárlat több, mint félezer darabot számlál, amelyeket Románia különböző pontjairól gyűjtöttek össze.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: