2013-08-08 16:21:08• hírek • Kocsis Zoltán

Pillepalackot töltöttek homokkal az ökotáborért

Hatalmas volt a nyüzsgés szerdán az adorjáni homokkitermelő telepen, ezúttal azonban nem hatalmas markológépek, hanem apró gyerekkezek pakolták a homokot - pillepalackokba. A Szatmári Református Egyházmegye és a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közös akciójának célja a nagytarnai ökotábor építésének elősegítése volt.

A kapuit a tervek szerint jövő tavasszal megnyitó tábor épületei ugyanis nem téglákból, hanem homokkal megtöltött pillapalackokból épülnek majd fel. A technológiát világszerte a német Andreas Froese tette ismertté, aki főleg a harmadik világban alkotott számtalan hasonló építményt. Az építészmérnök számításai szerint épületei akár 300 évig is állhatnak, olyan körülmények között, hogy a pillepalack természetbeni lebomlási ideje egy millió év!

„Szatmárnémeti, batizi, erdődi és adorjáni gyerekek két óra alatt 948 palackot tömtek meg homokkal. Számításaink szerint közel négyezer „palacktéglára" van szükségünk, így a jövő héten folytatjuk az akciót", mondta Békéssy Erzsébet, a Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója. „Ez remek alkalom a gyerekek számára, hogy megismerkedjenek hasonló korú társaikkal", tette hozzá.

Talán érdekes hozzáfűzni, hogy nem csak házakat építettek az elmúlt évtizedekben palackokból. A brit Richard Sowa ugyanis 1997-ben egy kis mesterséges szigetet épített megtöltött, egymáshoz kötött palackokból a mexikói Quintana Roo szövetségi állam partjainak egy lagúnájában. A kis építményt azonban egy szélvihar négy hónappal később elpusztította. Ez azonban nem tántorította el Sowát, 1998 és 2002 között egy jóval nagyobbat épített, amelyhez 250.000 palackot használt fel. A 16x20 méteres szigetet, amely a Spiral nevet kapta, azonban az Emily hurrikán tépte szét 2005-ben. Két évvel később azonban máris az óceán felszínén lebegett a Joysxeel sziget, amely 25 méter átmérőjű és háromszintes ház áll rajta - kizárólag természetes anyagokból.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: