2017-05-24 23:20:05• hírek • Kocsis Zoltán

Pillanatig sem tudta megnehezíteni a Manchester United dolgát az Ajax

Olyan érett célfutballt mutatott be a Manchester United, amivel nem tudott mit kezdeni az Ajax, így az angolok meglehetősen könnyedén nyerték meg az Európa Liga döntőjét. A ManU színeiben végig a pályán volt az a Daley Blind, akinek édesapja, Danny Blind csapatkapitánya volt a legutóbb európai kupát nyerő Ajaxnak 1995-ben. 

Noha kétségtelenül két, nem csak az európai, de a nemzetközi labdarúgás legnagyobbjai közé tartozó  klub nézett farkasszemet egymással Stockholmban, mégis, jelentős a különbség az Ajax és a Manchester United között. Egyrészt azért, mert amíg a hollandok kezdőcsapatának átlagéletkora döbbenetesen alacsony, 22,1 év volt, addig az angoloké 27 év. De nem csak a játékospolitikában, az anyagi lehetőségek terén is jelentős – sőt, mondhatnánk még nagyobb – a differencia, amit jól mutat, hogy a Manchester United az elmúlt három évben többet (455 millió fontot) költött játékosok igazolására, mint az Ajax a második világháború óta összesen (379 millió font).

A találkozót a United kezdte határozottabban és aktívabban, az első kaput találó lövés azonban az Ajaxé, pontosabban Betrand Traoréé volt, de Sergio Romero könnyedén védeni tudott. A 15. percben jártunk ekkor és semmi nem utalt arra, hogy három perccel később a Manchester megszerzi a vezetést. Paul Pogba szánta rá magát lövésre 19 méterről, a labda megpattant a blokkolni igyekvő Davinson Sanchez lábán, becsapva ezzel André Onana kapust, aki nem tudott már visszaérni (0-1).

A vezetést követően visszaállt a United, az Ajax azonban nem tudott élni a területtel. Hiába a 64%-os labdabirtoklás és a 84%-os passzhatékonyság. A hollandok játékába ugyanis rengeteg hiba, pontatlanság csúszott, a tipikus „ajaxos körömpasszok” nem jelentettek semmilyen veszélyt, sokkal inkább  Traoré szólója.  A United átengedte a kezdeményezést és várt az ellenfél hibájára. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy minden idők egyik legeseménytelenebb döntőbeli első félidőjének krónikájához még csak Antonio Valencia éles szögből leadott lövése és Onana biztos védése tartozott.

A második félidő aztán rögtön góllal kezdődött. Angol góllal. Szöglet után Chris Smalling fejelte le a labdát, Henrik Mhitarjan pedig a döbbent védők között akrobatikus mozdulattal a kapuba kanalazott (0-2).

Sajnos  a folytatás versenyben van a minden idők legeseménytelenebb európai kupadöntős második félidő nem túl dicső címért. Az Ajax megpróbált erőket mozgósítani, birtokolta a labdát, beszorította az ellenfelét – de képtelen volt még csak helyzetbe is kerülni.  Marouane Fellaini fejesénél Onanának, Donny van de Beek lövésénél Romerónak nem volt nehéz dolga. A Unitednek a hajrában járt volna egy tizenegyes, míg az Ajax teljesítményéről sok mindent elmond, hogy legnagyobb gólszerzési lehetősége a 94. percben adódott, ám David Neres még csak lövésig sem jutott el.

Győzelmével a Manchester United az ötödik olyan klub az Ajax, a Juventus, a Bayern München és a Chelsea után, amely megnyeri mind  a három jelentős európai kupát: a BEK/BL-t, az 1999-ben megszűnt KEK-et és az UEFA-kupát/Európa Ligát. A nem túl emlékezetes meccsen a ManUnited olyan taktikus, érett célfutballt mutatott be, amit csak rutinnal lehet megvalósítani – és ez döntött a két gárda között. A kiscsoportos Ajaxot simán, gond nélkül győzte le a nagycsoportos Manchester United, ám José Mourinho és   csapata számára ezzel következik a középiskola, azaz a Bajnokok Ligája. No meg az érettségi.

Európa Liga döntő, Stockholm:
Ajax Amszterdam – Manchester United 0-2
gólok
. Pogba (18.), Mhitarjan (48.) 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: