2015-04-28 12:14:47• hírek • Szatmár.ro

Piac-modernizálásról szavaznak a tanácsosok

A soron következő rendes havi városi tanácsülésen két, a piacok modernizálását érintő határozattervezetről is döntenek a tanácsosok. Az egyik tervezet a Szamos piac felújításáról szól, míg a másik főszereplője a Kispiac.

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala a következő időszakban két piacot is modernizálna - persze szépen sorban. Az első a Szamos piac lenne, az tűnik jelen pillanatban a legrendezetlenebbnek, bár már az elmúlt időszakban is dolgoztak annak modernizálásán. Nemrég újították fel ugyanis a tejcsarnokot, hogy ott civilizált körülmények között lehessen tejet és tejtermékeket árusítani.

A mostani tervek között a vásártér befedése szerepel, továbbá az árusokkal teli csarnokot is felújítanák. Emellett további termopán-bódék létrehozásáról is szó van, hogy a kereskedelem az eladók és a vevők szemszögéből is civilizált körülmények között történhessen. Mint Bozai Voda Cristiantól, a Szatmárnémeti Közterület Felügyelőség vezetőjétől megtudtuk, az intézmény rendelkezik is a felújításhoz szükséges összeggel.

A felújítási munkátok elvégeztével a Kispiac kerül majd sorra - ott is a piactér befedése az elsőszámú cél, de egyéb modernizálási munkálatokat is terveznek.

Bozai Voda Cristiant a Kárpátok lakónegyedben kialakítandó kisebb piacról is kérdeztük, amit Dorel Coica polgármester már többször is említett. Az intézményvezető szerint a piac létrehozásának a tervei vannak a legtávolabb a megvalósítástól, előbb a Szamos és a Kispiac felújításával fognak foglalkozni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: