2016-01-29 13:20:47• hírek • MTI

Phil Collins 65 éves

Január 31-én ünnepli hatvanötödik születésnapját Phil Collins, a Genesis egykori dobosa, majd frontembere, aki sikeres szólókarriert is befutott. A rendkívül termékeny slágergyáros a Genesis tagjaként 150 millió, szólóban újabb 100 millió albumot adott el.

London egyik nyugati kerületében, Chiswickben született. Ötévesen kapta első játékdobját, majd ahogy nőtt, úgy nőtt dobjainak nagysága és száma is, példaképe Ringo Starr és Buddy Rich volt. Miután túl volt az első zenekar-alapításon, gyerekszínész lett, szerepelt az Oliver című musicalben, s feltűnt a Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjében is. Igazán mégis a zene vonzotta, tizennyolc évesen bevették a fiatal zenészekből álló Flaming Youth nevű csapatba, amely egy év és egy viszonylag sikeres album után, 1970-ben feloszlott.

Ekkor figyelt fel a Melody Maker című zenei újság egyik hirdetésére, amelyben egy Genesis nevű együttes dobost keresett. A meghallgatás sikeresnek bizonyult, tagja lett a progresszív rock egyik nagy csapatának. A Genesis a hetvenes évek első felében, főként a frontember Peter Gabrielnek köszönhetően, konceptalbumaival, igényes zenéjével és szövegeivel szakmai körökben egyre nagyobb elismertségre tett szert, de viszonylag szűkebb közönséget ért el.

Peter Gabriel 1975-ben kivált, szólóban folytatta. Utódját 400 jelentkező közül sem tudták kiválasztani, végül úgy határoztak, hogy Collins jöjjön előre a mikrofonhoz a dobok mögül. A döntés helyesnek bizonyult, az is kiderült, hogy hangja meglepően hasonlít Gabrieléhez. Két albummal később a gitáros Steve Hackett is távozott, de a trióvá zsugorodott együttes népszerűsége mégis tovább növekedett, amihez persze hozzájárult, hogy a zene a kommerszebb hangzás, a poposabb vonal felé tolódott. Egymást követték a listavezető arany- és platinalemezek: Duke, Abacab, Genesis, Invisible Touch, We Can't Dance. A stúdiófelvételeken Collins énekelt is, dobolt is, utóbbit a koncertekre jó barátjának, Frank Zappa egykori dobosának, Chester Thompsonnak engedte át.

1981-ben adta ki első szólóalbumát Face Value címmel, amely kelendőbb lett, mint bármelyik Genesis-korong, csak az Egyesült Államokban több mint ötmillió példány fogyott belőle. 1985-ben került a boltokba a No Jacket Required című gyűjtemény, pályafutásának legsikeresebb albuma, amelyről négy dal hódította meg a slágerlisták csúcsait, a One More Night, a Don't Lose My Number, a Take Me Home és a Sussudio.

A nyolcvanas években össze tudta egyeztetni szólókarrierjét és munkáját az együttessel, hol szólóban, hol társaival turnézott, készített felvételeket. Hivatalosan 1996 márciusában lépett ki az akkor már három éve hallgató Genesisből, néhány évre rá sikerült újra többszörös platinalemezt produkálnia legnagyobb slágereinek albumba gyűjtésével. 1999-ben a Tarzan című rajzfilmhez írott You'll be in My Heart című dala 19 hétig vezette a listákat Amerikában, és megkapta az Oscar-díjat is a legjobb eredeti filmdal kategóriában. Grammy-díjból hetet őriz vitrinjében, és kapott két Golden Globe-ot is.

A Genesis tagjaival sokévnyi "haragszom rád" következett, a billentyűs Tony Banks és a gitáros Mike Rutherford 1997-ben Calling All Stations címmel Ray Wilson énekessel készített albumot. A nagy trió csak tíz évvel később, 2007 nyarán állt ismét össze egy óriási sikerrel, telt házas arénákban lezajlott világ körüli turnéra.

Phil Collins

A színészi múlttal is rendelkező Collins a filmmel is kacérkodott. 1985-ben látható volt a Miami Vice című tévésorozatban, 1989-ben ő játszotta a nagy vonatrablásról szóló Buster című film főszerepét, az ebben felcsendülő Two Hearts című dal és a régi sláger, az A Groovy Kind of Love feldolgozása is világsiker lett. A zenész 1991-ben Steven Spielberg Hook című filmjében tűnt fel, 2003-ban óriási sikert aratott a Mackótestvér című animációs film zeneszerzőjeként.

A zenésznek az elmúlt években számos egészségi problémával kellett megküzdenie: a hangos zenétől károsodott a hallása, problémái támadtak a gerincével, az állandó dobolástól pedig a kezében lévő idegek sérültek meg, ma már a dobverőket is alig bírja tartani. 2011-ben bejelentette visszavonulását, hogy gyermekeinek szentelhesse magát, azóta többször keltek szárnyra kósza hírek és pletykák visszatérésével kapcsolatban. 2015-ben közhírré tette, hogy új szólóalbumot és visszatérő turnét tervez, s megkezdte korábbi szólóalbumainak újrakiadását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: