2018-05-18 10:30:47• hírek • MTI

Petícióban lázadoznak a Google munkatársai

Az internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal.

Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül. A beadványban azt kérik, hogy a cég a továbbiakban maradjon ki a “háborús kereskedésből”, vagyis szüntesse be az együttműködést a Pentagonnal.
 

A műszaki és tudományos információkkal foglalkozó Gizmodo című amerikai portál kedden este arról adott hírt, hogy a Google tucatnyi munkatársa nyújtotta be felmondását etikai megfontolásokra hivatkozva.
 

Kifogásaik között szerepelt éppen az is, hogy a cég a Pentagonnak mesterséges intelligencia felhasználásával olyan eszközöket (szoftvereket, algoritmusokat) ad el, amelyek segítségével a célra irányított drónok azonosítani tudnak objektumokat és embereket. A petíciót aláírók meggyőződése szerint a pilóta nélküli repülőgépek egyre elterjedtebb alkalmazása kifejezett veszélyeket rejt magában.
 

A Google vezetői amerikai lapok megkereséseire sem kívánták kommentálni a petíciót, arra hivatkozva, hogy vállalati belső ügyekről van szó. A cég korábban kitartott amellett, hogy a Pentagonnak végzett munkái csupán javítják a drónok teljesítményét, ám az Elektronikus Határok Alapítványa (EFF) nevű jogvédő szervezet a portálján néhány aggasztónak tartott dologra hívta fel a figyelmet.
 

Például arra, hogy a célpontok felismerésére használt algoritmusok korántsem olyan megbízhatóak, mint azt az amerikai hadsereg illetékesei gondolják, miközben a drónok önállóan cselekvő fegyverekké válhatnak. A Google munkatársainak petícióját egyébként mind az EFF, mind az ICRAC támogatja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: