2012-03-25 16:37:52• hírek • M. T. R.

Péri bor nyert idén a Nagykárolyi Borversenyen

Százhuszonkét bormintát neveztek az immár 17. alkalommal megszervezett nagykárolyi borversenyre. A Szent Orbán Borlovagrend nedűmustráján 42 arany-, 44 ezüst és 25 bronzérem született, továbbá 11-en részvételi oklevéllel térhettek haza.

Kora délutánra fejezte be a minták kiértékelését a zsűri: dr. Dorin Popa (elnök - Nagyvárad), ifj. Csávossy György (Szatmárnémeti), Bencze Zoltán (Avasújváros) és Umhauser Valéria (Szatmárnémeti). A díjak átadása előtt Dorin Popa méltatta a helyi és környékbeli borkészítőket. A Nagykárolyi Szent Orbán Lovagrend ez alkalommal palásttal vonult be a díjátadásra, őket a dicsőszentmártoni Szent Márton Lovagrend tagjai követték. Az alkalmat megragadva többek között Nagykároly polgármesterét, Kovács Jenőt is a borlovagrend tagjává fogadták. Komáromi József - ahogy a város elöljárója jellemezte: a nagykárolyi borászok mestere - szólt azt követően az egybegyűltekhez (beszédét a csatolt mozgóképes felvételen tekinthetik meg.

A legnagyobb pontszámot a szilágypéri Szakács Béla érte el. Amint érdeklődésünkre elmondta, 2,5 ha szőlőst művel meg. Igencsak elégedett ő is a mostani borral, bár elért már ennél nagyobb pontszámot is. Mi több, 8-9 éve 19,50-es pontszámmal nyerte a nagykárolyi borversenyt. Három esztendeje az erdélyi borversenyen a harmadik legjobbnak pontozták az egyik nedűjét. A főfoglalkozása és egyben a hobbija is a szőlészet, a borászat.

Az aranyérmesek

Aranyérmek: Szakács Béla (chardonnay) 19,25, Agrotex (chardonnay) 19, Csóka Ferenc (vegyes) 18,95, Agrotex (feketeleányka) 18,93, Prógli János (olasz rizling) 18,90, Farkas Károly (vegyes) 18,85, Jugrestan Cristian (cuvée) 18,85, Májer István (olaszrizling) 18,83, Jugrestan Ioan (cabernet sauvignon) 18,80, Benze István Zoltán (rizling silvani) 18,78, Leitner Róbert (cabernet sauvignon) 18,78, Szakács Béla (sárga muskotály) 18,78, ifj. Szakács Béla (rajnai rizling) 18,78, Benze István Zoltán (vegyes) 18,75, Benze István Zoltán (cserszegi fűszeres) 18,73, Orbók Ferenc (sauvignon blanc) 18,73, Poósz Szabolcs (cabernet sauvignon barique) 18,73, Racolta Ioan (vegyes) 18,73, Silimon László (furmint) 18,73, Kelementelki Borház (neuburger) 18,73, Kretzinger Imre (királyleányka) 18,73, Jugrestan Ioan (cuvée) 18,70, Săcălean Ioan (pinot noir) 18,70, Jugrestan Adrian (chardonnay) 18,70, Szakács Béla (olasz tokaji) 18,70, Jugrestan Adrian (merlot) 18,68, Silimon László (hárslevelű + furmint) 18,68, Agrotex (sauvignon blanc) 18,65, Bélteki Ferenc (muskotály) 18,63, Jugrestan Ioan (olaszrizling) 18,63, Molnár György (cuvée) 18,63, Simai János (cuvée) 18,63, Benze István Zoltán (merlot) 18,60, Prógli József (olaszrizling) 18,60, Bélteki Ferenc (bianka) 18,60, Prógli József (királyleányka) 18,58, Torzsa János (olaszrizling) 18,58, Májer István  (királyleányka + cserszegi) 18,55, Sróth Ödön (hárslevelű + furmint) 18,55, Benze György (királyleányka + cserszegi) 18,53, Săcălean Ioan (leányka) 18,53, Kretzinger Imre (olaszrizling) 18,53;



Szilágypéri bor nyert idénSzilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén

Szilágypéri bor nyert idén


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: