2010-08-13 14:58:23• hírek • MTI

Peresz Romániában

Simon Peresz izraeli államfő megköszönte pénteken Bukarestben a román államnak, hogy vállalja a második világháborús történelmének kegyetlenségeit és igazságtalanságait, amikor zsidóságuk miatt gyilkoltak le ártatlan embereket.

Az izraeli államfő pénteken romániai látogatásának második napján részt vett a bukaresti holokauszt emlékműnél rendezett megemlékezésen. Beszédében elismerését fejezte ki a román államnak azért, hogy beismerte a második világháborúban elkövetett bűneit, amikor a román hatóságok ártatlan zsidó nőket, férfiakat és gyerekeket egyaránt megöltek.
Az izraeli államfő hangsúlyozta, hogy a mai Románia már nem az az ország, amely a második világháborúban elkövette ezeket a szörnyű tetteket, hanem demokratikus és szabad állam. 

Az izraeli államfő pénteken megbeszéléseket folytatott a román parlament két házának elnökeivel, csütörtökön este pedig részt vett egy zsidó vallási szertartáson, amelyen a résztvevők a július végén Romániában történt helikopter-szerencsétlenség következtében elhunyt hat izraeli katonáról emlékeztek meg.  

Románia hosszú hallgatás után ismerte el, hogy része volt a zsidóság kiirtásában. 2003-ban vizsgálóbizottságot állítottak fel a romániai holokauszt körülményeinek tisztázására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság megállapította, hogy az 1940 és 1944 között román ellenőrzés alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. A bukaresti holokauszt emlékmű felállítását is ez a bizottság javasolta, az emlékhelyet tavaly októberben avatták fel.


Simon Pereszt Basescu fogadta
Simon Pereszt Basescu fogadta


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: