2018-02-04 08:42:34• hírek • Bede Emőke

Pénzügyi képzésben vesznek részt a kölcseys diákok

Sok szülő és gyermek vélekedik úgy, hogy az iskolában túl sok felesleges dologgal tömik tele a diákok fejét, melynek aztán később nem veszik hasznát. Nos, a Kölcseyben induló képzésről ezt biztosan nem mondaná senki, ugyanis a pénzügyi szféra rejtelmeivel ismertetik meg a fiatalokat.

Az Oktatáshoz való jog Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött gyorstalpalón minden korosztálynak külön anyaggal készülnek az oktatók, a cél pedig nem más, minthogy felelős pénzügyi magatartásra neveljék a jövő nemzedékét.
 

Az interaktív képzés keretében a kilencedik osztályos diákok a pénzügyi tájékozódás alapjaira tehetnek szert. Az oktatók bepillantást engednek számukra a gazdasági életbe, ennek szereplőivel és a köztük levő kapcsolatokkal ismerkedhetnek meg. Mi több, megtanulják, hogyan osszák be a zsebpénzüket, illetve miként spórolhatnak meg néhány plusz lejt. Értelemszerűen ennek célja, hogy a kiadás és bevétel közti összefüggésekre felhívják a figyelmüket.
 

A tizedik osztályosok egy fokkal komolyabb témákat érintenek majd: az infláció, pénzügyi tervezés és biztosítás mellett azt is megtudhatják, mi a pénzügyi kockázat. Interaktív játékok révén megtapasztalhatják, milyen következményekkel járhat, ha valaki rossz döntést hoz egy pénzügyi kérdésben.
 

A tizenegyedik évfolyam diákjai a pénzügyi tervezés lépéseivel ismerkednek majd meg, illetve megtanulják, miként kell helyesen mérlegelni egy-egy nagyobb befektetés előtt. A tizenkettedikeseket pedig arra készítik fel, hogy az iskolát elhagyva hogyan hozzanak jó pénzügyi döntéseket, miként tervezzék meg költekezéseiket, valamint milyen szempontokat kell szem előtt  tartani egy saját vállalkozás beindításakor.
 

A képzésben ingyenesen vehetnek részt a Kölcsey diákjai, a részvétel csupán egy előzetes regisztrációt igényelt. Ám nem csupán ők ilyen szerencsések, a képzést más erdélyi megyékben is megszervezik: az oktatók ellátogatnak Máramaros, Beszterce-Naszód, Szilágy, Fehér, Szeben és Hunyad megyébe is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: