2013-08-20 15:24:05• hírek • MTI

Pénzt ígér a legjobb ötletért egy osztrák politikus

Nyereményjátékot indított "a legjobb politikai ötletért" egy osztrák politikus a választási kampányban, kiváltva a Transparency International osztrák irodájának aggodalmait.

A milliárdos vállalkozóból lett pártalapító, Frank Stronach hirdetésekben és a közösségi médiában indította el a nyereményjátékot, amelyben százezer euróval jutalmazzák azt, aki "a legjobb ötletet" küldi be arról, hogyan lehetne jobbá tenni Ausztria jövőjét. További száz pályázó között fejenként ötszáz eurót osztanak szét. Szóvivője szerint a párt a fiatalokat akarja a politikáról való gondolkodásra késztetni. Az ötlet nem csak újszerű Ausztriában, de jogi természetű kérdéseket is felvet.

A Transparency International ausztriai irodája a nemrég szigorított kampányfinanszírozási törvény megkerülésétől tart. Franz Fidler, a jogvédő szervezet képviselője a törvény módosítását szorgalmazta kedden az ORF rádiónak nyilatkozva. A kezdeményezést ugyanis hivatalosan egy Stronach által létrehozott alapítvány jegyzi, az alapítványok költségeit azonban nem kell beleszámítani a hétmillió eurós felső összeghatárba, amit egy-egy párt választási kampányára megszab a törvény.
Az ugyancsak az ORF által megkérdezett Hubert Sickinger politológus szintén problematikusnak tartja, hogy noha hivatalosan az alapítvány neve alatt folyik a játék, a választók szemében a pártkampány részének számít. Sickinger szerint határesetről van szó a jogtisztelő kampány és a tiltott kampányfinanszírozás között.

Mindenesetre új dolog "egyfajta lottót" indítani a szimpatizánsok között - jegyezte meg a szakértő.
A játékban 16 és 29 év közöttiek vesznek részt, írásos, vagy videoüzenetekkel. A díjazáskor előnyben részesítik a videókat, és "többet ér" az az ötlet, amelyet többen "kedvelnek" a közösségi oldalon.

"Azzal, aki nem kíváncsi a jó ötletekre, valami baj van" - jelentette ki Stronach a Kronen Zeitung című osztrák lapnak adott interjúban. Érvelése szerint a módszert Kanadában sikerrel alkalmazták egy valóságshow-ban.
Stronach pártja, a Stronach Csapata most indul először parlamenti választáson. Felmérések szerint az osztrákok 9-10 százaléka adná voksát a tavaly alapított, gazdasági liberalizmust hirdető és euroszkeptikus pártra, amely ezzel több tartományi törvényhozás után a parlamentbe is bekerülhet.

Politikai szakértők jellegzetes "protesztpártként" jellemzik a Stronach Csapatát, amely leginkább az elégedetlen szavazók voksaira számíthat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: