2020-01-13 09:20:30• hírek • Bede Emőke

Pénzbírsággal megúszták a vonaton garázdálkodó migránsok

Fotó: obiectiv-sm.ro
Fotó: obiectiv-sm.ro

Vasárnap jelent meg a helyi médiában a hír, mely szerint három bevándorló, kiket a határrendészet vonattal szeretett volna elküldeni a Máramaros megyei menekültközpontba, utazás közben megloptak egy nőt, majd az intézkedő vonatfőnökkel szemben is erőszakosan viselkedtek.

A határrendészet tájékoztatása szerint január 11-én, nem sokkal 17 óra előtt az egyenruhások három gyanús fiatalemberre lettek figyelmesek egy érmihályfalvi üzlet közelében. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 16 és 17 év közötti fiatalemberek Líbiából érkeztek, a román hatóságok felé már benyújtották menedékjogi kérelmüket, illetve a három fiút a Máramaros megyei Menedékjog-igénylők Regionális Központjában, azaz Nagysomkúton már előzetesen regisztrálták – közölte az üggyel kapcsolatban Bihar Megyei Határrendészet szóvivője, Laura Bondar. A szóvivő továbbá azt is pontosította, hogy a fiatalok besorolásuknak köszönhetően szabadon közlekedhetnek az ország területén, s épp ezért hatósági kíséretet sem kellett nekik biztosítani a Nagysomkútig tartó úton. Ennek okán a határrendészet egyszerűen a vonat személyzetére bízta őket, reménykedve abban, hogy a fiatalemberek gond nélkül megérkeznek majd a regionális központba.


A líbiai migránsok azonban korántsem úgy viselkedtek, ahogy a határrendészet szerette volna. Nem sokkal azt követően, hogy a vonat kigördült az érmihályfalvi állomásról, a fiatalok randalírozni kezdtek, pánikba ejtve ezzel az utasokat, mi több, egy nő pénztárcáját el is vették. Az agresszívvá vált fiúkat a vonatfőnök sem tudta lecsitítani, sőt, őt magát is megpróbálták kirabolni a dulakodás közben - ezeket a pillanatokat egyébként videófelvételen is rögzítették.


A vonat idő közben begördült a nagykárolyi állomásra, ahol ekkor már rendőrök és határrendészek várták a három fiatalembert. Az egyenruhások letoloncolták a rendbontókat a szerelvényről, ám mint utóbb kiderült, egyszerű pénzbírsággal megúszták az ügyet. Paula Gabor, a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője közölte, mivel az ügyben senki sem szeretett volna feljelentést tenni, ezért a rendőrség a 61/1991-es törvénynek megfelelően, csupán a közrend megzavarása miatt tudta megbírságolni a triót.


Kereskényi Gábor is kommentálta az ügyet

„Az Európai Unió bürokratái az utóbbi időben egyre többször szólították fel Romániát is, hogy kötelezően fogadjon be migránsokat. Az országunk gazdasági helyzetén sokat javító schengeni csatlakozásról azonban szó sem esik... Úgy vélem, a néhány európai vezető által támogatott ellenőrizetlen migráció nemcsak egész Európára, hanem Romániára is veszélyes. Meg kell őriznünk és védenünk az identitásunkat, keresztény értékeinket” - osztotta meg véleményét Facebook-oldalán Szatmárnémeti polgármestere

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: