2008-05-05 15:19:57• hírek • István Löchli

490 büntetés a hosszú hétvégén

 Fokozott figyelemmel teljesítettek szolgálatot a megyénkben a közlekedési rendőrök. 

Több száz rendőr teljesített szolgálatot a hosszú hétvégén, május 1 és 4 között. Négy nap alatt alatt 490 autóvezetőt bírságoltak meg.

Amint azt Slatian Rozalia sajtóreferens elmondta, mint minden esztendőben, a rend őrei idén is nagy létszámban voltak jelen a megyebeli utakon, ugyanis a tavalyi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ebben az időszakban jóval nagyobb az alkoholt fogyasztó gépjárművezetők száma. Emiatt szinte az összes megyebeli nagyobb útszakaszon ellenőrzést tartottak a közlekedési rendőrök. Mint minden esztendőben, idén is a legtöbb kihágás gyorshajtás volt, összesen 272 gépjárművezetőt bírságoltak meg sebességtúllépés miatt. 63 esetben azért bírságoltak a rendőrök mert a gépjárművezetőnek vagy utasának nem volt bekötve a biztonsági öve, illetve 5 esetben pedig alkoholt fogyasztottak az autóvezető.

Az alkoholfogyasztás terén a tavalyi esztendőben jóval több volt a kihágások száma, ami arra enged következtetni, hogy egyre többen inkább nem vezetnek, amennyiben alkoholt fogyasztottak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: