2011-08-10 17:45:51• hírek • Kocsis Zoltán

Péntektől egy hétig zárva a „sugárút”

Vélhetően sok autósnak komoly gondot, a város közúti forgalmának pedig nem kis fennakadást okoz majd, hogy augusztus harmadik hetében zárva lesz az I.C. Bratianu sugárút. Ám a burkolatának a felújítása immár nem tűr halasztást.

Ennek következtében augusztus 12.-e és augusztus 20.-a között a munkagépek veszik át az uralmat a köznyelvben egyszerűen csak „sugárútnak" nevezett útszakaszon, ahonnan az újraaszfaltozás miatt nyolc napig kitiltják a közúti forgalmat és a parkolást. Pontosabban a parkolási tilalom már augusztus 11.-én, azaz csütörtök este 24.00 órai kezdettel életbe lép az I.C. Bratianu sugárúton a Mihai Viteazul és a Dózsa György utcákkal való kereszteződések közötti részen.

Hasonlóan kitiltják az autókat az említett periódusban a Parangului utcáról is, amely szintén új útburkolatot kap.

Ilyés Gyula polgármester korábban elmondta, hogy az idén sor kerül  a Szabadság tér körüli körforgalom I.C. Bratianu sugárút és a Pastravului utca sarka közötti szakaszának (a Pannónia hotel előtti rész és a zsidó korzó) újraaszfaltozására is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: