2008-12-17 11:37:22• hírek • x

Pénteken újranyit a Kormorán-Downtown

Pénteken, december 19-én 19 órai kezdettel újra kinyit a szatmáriak egyik legkedveltebb szórakozóhelye, az egykori Kormorán, jelenleg Downtown Pub.

A nyitónapon fellép a 2 Brothers zenekar, melynek tagjai a 4Ever együttesből jól ismert Bottyán Zsolt és Henter Ambrus. A jó hangulathoz pedig az is hozzájárul, hogy a pub új tulajdonosai egy hordó sört osztanak szét az egybegyűltek között.

A vadonatúj vezetőség továbbá villámgyors és mosolygós kiszolgálást ígér. A tulajdonosi szerkezet drámai bővülése feltehetőleg a vendégek legnagyobb örömére pozitív változásokat vetít előre.

Pénteken tehát a Szatmár.ro közreműködésével rendezendő zenés-táncos összejövetel a remények szerint kicsalja a bugit az igen kedves közönség falábú frakciójából is.

Szombaton új mélységek tárulkoznak fel a kalandvágyók előtt. A vendégek az újabb hordó ingyen sör öröme mellett első ízben tapasztalhatják meg a megengedett földre szemetelés perverz örömét, hiszen kifogyhatatlan földimogyoró készlet áll majd rendelkezésre egy feltétellel: a héját (de csak azt!!) laza mozdulattal a földre kell dobni. Brit tudósok szerint az így kialakuló kollégiumi hangulatban a sör íze mintegy 37 százalékkal jobb.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: