2011-08-16 15:23:39• hírek • Nagykároly.ro

Pénteken rajtol Nagykárolyban az AugustFest

Az AugustFest rendezvénysorozat műsorrendjét ismertette sajtótájékoztató keretében kedd délelőtt Bogdan Georgescu. A nagykárolyi önkormányzat kulturális igazgatója kiemelte, hogy eleinte a városnapok felvezetéseként szolgált az AugustFest, leginkább olyan programok kaptak helyt benne, amelyek kisebb közönségnek szóltak. A városnapi ünnepeket időközben a nyár kezdetén tartják, ám ettől függetlenül egy augustusi fesztiválra szükség van - utóbbi kijelentést alátámasztja, hogy a korábbi években is igencsak népszerű volt az AugustFest. Távlati, azaz közeljövőbeli tervekről is szólt a főszervező: előreláthatóan a 2013-as fesztivál már valóban regionális jelentőségű lesz, amely kulturális, gasztronómiai és egyéb területeken is sok tízezer turistát vonzhat majd a nyugat-szatmári városba.

Persze az idei AugustFest rendezvényei is igencsak érdekesek tűnnek. Mindezt körülbelül 18 ezer lejes összköltségvetésből sikerült megvalósítaniuk. Az összeg nagy részét - hozzávetőleg 8 ezer lejt - a megyei tanácstól nyerték el egy pályázat keretében. Körülbelül 6 ezer lejnyi támogatói pénzre tettek szert (a gazdasági világválság idején nem tekinthető kicsinek ez az összeg - igaz, nagyobbik része nem pénzbeli hozzájárulás, hanem különféle szolgáltatások biztosítása). A fennmaradó részt pedig a város kulturális igazgatósága állja a számára elkülönített önkormányzati költségvetésből.

Immár a 41. alkalommal tartják meg Nagykárolyban a gokart országos bajnokság egyik futamát, ugyanakkor először az AugustFest keretében. A kétnapos rendezvényt teljes egészében támogatások révén szervezik. A sajtótájékoztatón jelen volt a helyi diákklub gokart körének vezetője, Mille János, valamint a nemrégiben alakult gokartos egyesület képviseletében Dobai Csaba. A Kossuth-kert és Kalazanci-templom körüli, hozzávetőleg 6-700 méter hosszúságú pályán akár száznál is több öt év feletti versenyző áll (illetve gurul) a célhoz.

Az AugustFest főbb rendezvényei este 8 órakor kezdődnek. Szombaton a népzene lesz a főszereplő. A program-előzetesben feltüntetett franciaországi csoporton kívül elképzelhető, hogy ukrajnai táncosok is érkeznek (amennyiben megkapják a vízumot). A franciák produkciója valószínűleg igencsak látványos is lesz, hiszen a hét zenészen kívül 20 táncos is a közönség elkápráztatására készül. Vasárnap mindahány nagykárolyi tánccsapat a színpadra lép - több műfajban -, továbbá a megyeszékhelybeli Loga Dance School növendékei először lépnek fel a nyugat-szatmári városban. Hétfőn a helyi zenészek a főszereplők - egyebek mellett a krízisnek is köszönhető, hogy mostanság szinte valahány környékbeli rendezvényen szórakoztatják a közönséget, ez alkalommal a legjobb számaikat adják elő. a keddi nap a muzsikáról szól, illetve ekkor tartják majd a város, azaz a környék legerősebb emberének vetélkedőjét.

Az AugustFest keretébe szervezték a Ruha István megemlékezés, illetve tiszteletadás sorozatát. Ez csütörtökön veszi kezdetét, az aznapi este a másfajta ritmusokról is szól majd. A pénteki est a swingről, dzsessz-rockról szól.

Az AugustFest rendezvényei

AUGUSZTUS 19, PÉNTEK. 9 óra: Kossuth-kert környéke: NAGYKÁROLY CART RACING 2011 - Nemzetközi kartverseny a Kart Racing Nagykároly Egyesület szervezésében.

AUGUSZTUS 20, SZOMBAT. 9 óra: Kossuth-kert környéke: NAGYKÁROLY CART RACING 2011 (MÁSODIK NAP) - Nemzetközi kartverseny a Kart Racing Nagykároly szervezésében. 20 óra: kastélykert - NEMZETKÖZI FOLKLÓRBEMUTATÓ - Fellép: a Ceatara, Rote Rose, Rekettye. Az est díszvendége: a LES GASTADOURS tánccsoport (Franciaország - Lamballe). Egy különleges produkció, francia és kelta táncokkal.

AUGUSZTUS 21, VASÁRNAP. 17 óra: Polgármesteri Hivatal nagyterme - ZONGORAJÁTÉK - Moszkovszkij, Chopin, Debussy, Liszt és Beethoven műveiből játszik Nagy Gergő (Kolozsvár) és Beiland Arnold. 20 óra: kastélykert - NAGYKÁROLYI TÁNCGÁLA - társas- és moderntáncok bemutatója - fellép: Lead and Follow, Magic Dance, Funky Dance, Lost B Boy, Rap Style. Meghívott: Szatmárnémeti Loga Dance School. Tanárok: Raluca Pavaluc, Bagossy Zoltán.

AUGUSZTUS 22, HÉTFŐ. 20 óra: kastélykert - FIATAL NAGYKÁROLYI ZENÉSZEK koncertje - Fellép: No Limit, Fine Line, No Limit, Fineline, M-Team, P.A.D., Piticii, Nagy Anita, Bîc Denisa, Vitéz Julia, Szűcs Evelyn, Osváth Kathryn, Gabor Tania. Felkészítőtanár: Szűcs József.

AUGUSZTUS 23, KEDD. 20 óra: kastélykert - A ZENE VARÁZSA - FLAMENCO KONCERT - Homonnai Varga András gitárművésszel (Kolozsvár). OPERETT KONCERT - Az operettirodalom gyöngyszemei magyarul, románul és olaszul. Előadják: Veres Noémi, Rigmányi István, György Katalin, Plesa Róbert, Kolcsár Péter, a Kolozsvári Állami Operaház művészei.

AUGUSZTUS 24, SZERDA. 19 óra: kastélykert - A VÁROS LEGERŐSEBB EMBERE - III. kisrégiós erőpróba - társszervező: Fit Force konditerem. Bíró: Alexandru Cortean. Szponzorok: FITFORCE, BIG SECURITY, MATRIX INTERNATIONAL, ALCONOR, AGROTEX, TIGER SECURITY, VARGA QUATRO.

AUGUSZTUS 25, CSÜTÖRTÖK. 19.30 óra: Kalazanci Szent József római katolikus templom - IN MEMORIAM RUHA ISTVÁN (a művész idén lenne 80 éves) - IN IMITATION OF BIRDS - barokk kamarazene-koncert korabeli hangszereken. Majó Zoltán - barokk furulya, Kővári Aranka - barokk furulya, Kővári László - csembaló. 20 óra: kastélykert (rossz idő esetén a Szent László Közösségi Ház) - RITMUSOK ESTJE - Cserey Csaba és Pintér Cristian ütős koncertje; Mario The Teachers - Arad (etnodzsessz, jazzfusion) Mario Florescu - ütősök, Cristian Petica - saxofon, Radu Rotaru - billentyűk és Claudia Iuga - vokál.

AUGUSZTUS 26, PÉNTEK. 18 óra: nagykároly-belvárosi református templom - IN MEMORIAM RUHA ISTVÁN - Kiss Zoltán orgonaművész koncertje, Bach, Liszt, Kerll és Buxtehude műveiből. 20 óra: kastélykert - SWING, JAZZROCK, VOICE GUITAR - In JazzTenso - jazzrock koncert (Mezzoforte-, SpyroGira- és Billy Cobhem-feldolgozások) - MICHELLER MYRTILL-PINTÉR TIBOR (Budapest) - Voice Guitar - Magyarország egyik legkiemelkedőbb hangja egy különleges gitárossal tökéletessé varázsolva.

AUGUSZTUS 27, SZOMBAT. 19.30 óra: IN MEMORIAM RUHA ISTVÁN - Szent László Közösségi Ház - Az Értől az Óceánig - Ruha István hegedűművész életéről beszél Visnyai Csaba.


AugustFest 2011


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: