2009-12-03 12:52:17• hírek • Ferenczi Noémi

Pénteken óriási Suli-buli

Torres Dani lép fel pénteken a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmári Magyar Diáktanács és a Szatmári Magyar Diákszövetség által szervezett Suli-bulin az Insomnia Klubban.

A nagyszabású bulit a MIK fennállásának tíz éves évfordulója alkalmából szervezik és egyben ennek keretében szeretnék köszönteni a magyar tannyelvű középiskolák gólyáit.

A szervezők este 19 órától várják a diákokat, akik elővételben vagy a helyszínen vásárolhatnak jegyet a rendezvényre. A jegyek nagy része már elővételben elkelt - tudtuk meg a szervezőktől.

A köszöntők után a gólyák vetélkedője következik, melyen minden magyar tannyelvű középiskola három-három pár diákkal képviselteti magát. A próbák során ügyességüket, találékonyságukat kell bizonyítaniuk a diákoknak. Ez után Pataki Balázs magyarországi humorista, a stand up comedy egyik feltörekvő képviselője fogja megnevettetni a közönséget.

A Mikulás-várás jegyében Mikulás-jelmezverseny kerül megrendezésre. A versenyzőket rendhagyó módon a közönség fogja értékelni és csak rajtuk múlik, hogy ki viheti majd haza a főnyereményt, vagyis egy MP4 lejátszót. A résztvevők között két modern MP4 készüléket fognak kisorsolni az este folyamán.

Este tíz órától Torres Dani, a népszerű televíziós tehetségkutató műsor, a Megasztár sztárja szórakoztatja majd a fiatalokat. A koncert után a diákoké lesz a táncparkett.


Torres Dani lesz az est sztárvendége
Torres Dani lesz az est sztárvendége


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: