2014-12-18 14:46:13• hírek • (x)

Pénteken nyitja meg szatmári üzletét a Dobra Wine Kallós

Már nem kell Dobrára utazni, ha a remek italairól híres vidék borait akarod megkóstolni!

A megye, sőt az ország borkedvelői is felkapják a fejüket, ha a dobrai borok kerülnek szóba. A Szatmár megyei településen nagy hagyománya van a szőlészetnek-borászatnak. Az írásos emlékek tanulsága szerint már a XVI. századben kiváló boráról híres településként tartották számon a falut.

A hagyományt Kallós Ferenc keltette új életre, aki 2010-ben 150 hektár, 2012-ben 70 hektár területet telepített be nemes szőlővel, majd 2013-ban szintén 70 hektárral bővült az ültetvény - ezzel pedig a régió egyik legnagyobb területen fekvő szőlőültetvénye lett a dobrai. Valószínűleg nem is lett volna alkalmasabb ember, aki a dobrai borokat újra ismertté és elismertté tehette volna: már gyermekként élete része volt a szorgalmas, szeretettel végzett munka, amellyel a szőlőt gondozta a Kallós-család már nemzedékek óta.

A nagy telepítés első gyümölcsét máris siker koronázta: a pincészet Cabernet Sauvignonja az Erdélyi Borversenyen megkapta a Nagy Aranyat, azaz a verseny legjobb vörösborának nyilvánították. Emellett számos megyei és régiós borversenyen halmozta az elismeréseket a 2013-as évjárat több bora - legyen szó vörös- vagy fehérborról.

"A dobrai borok titka a nagy odafigyeléssel végzett gondozás mellett a termőföld: az agyagos talajnak köszönhetően a dobrai vörösborok erős színűek és gazdag az ízviláguk, a legenda szerint pedig minden cseppje vérré válik az emberben. Az aromás fehérborok pedig szintén egyedivé teszik a vidéket" - magyarázza Kallós.

A minőségi dobrai borok pedig péntektől könnyen elérhetők lesznek a megyeközpont-beliek számára, hiszen a Pálfalvai út elején, 6 szám alatt - az RDS-kassza és a gyógyszertár között található üzlethelyiségben - nyitja meg első szatmárnémeti boltját a Dobra Wine Kallós.

Itt a 2013-as év legjobb borai és a 2014-es újdonságok is megvásárolhatók lesznek. A választék igen nagy: a fehérborok közül lehet vásárolni az Olaszrizlingből, a Muskotályból, a Sárga muskotályból, a Sauvignon blancból és a Szürkebarátból. A vörösborok között megtaláljuk a Nagy Arannyal kitüntetett 2013-as Cabernet Sauvignont, a Pinot noirt, a Fekete leánykát, a Nagyburgundit és a kadarkát is.

Térj be a dobrai Kallós-pincészet boltjába, kóstold meg a remek italokat, és biztosra vesszük: a karácsonyi asztalra is az ízletes nedűkből fogsz venni!

A borászat számára a szőlő és a bor minősége a legfontosabb tényező. Ezt tapasztalhatja meg mindenki, aki megízleli a Dobra Wine Kallós pincészet borait.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: