2012-07-31 16:01:41• hírek • Kocsis Zoltán

Pénteken nyit a városi strand

Több évnyi várakozás után péntektől ismét várja a látogatókat Szatmárnémetiben a városi strand: a végeláthatatlannak tűnő várakozás tehát a jelek szerint véget ért. A hivatalos megnyitó 12.00 órától kezdődik, 14.00 órát követően pedig már a nagyközönség számára is megnyitják a létesítmény kapuit.

Szombattól kezdve reggel 9.00 órától éjfélig várja majd vendégeit a strand. Radu Hosu építésvezető elmondása szerint a belépő ára 18 lej lesz felnőttek számára és 9 lej gyerekek illetve nyugdíjasok számára. Ezzel szemben a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal honlapja szerint 16 lejbe kerül majd a felnőtt jegy.... Délután 18.00 óra után viszont már féláron lehet majd bejutni. A nagykárolyi stranddal összehasonlítva ugyanez a szolgáltatás ott 10 lejbe kerül és további 10 lej az ára a csúszda-használatnak. Utóbbi szolgáltatás a szatmári strandon csak jövőre áll majd rendelkezésre.

Közel hat hektáron hét medence, ezer négyzetméternyi kereskedelmi egység, kétezer négyzetméternyi terasz, homokos napozóhely, ötszáz helyes parkoló áll a strandolni vágyók rendelkezésére. A huszonnégy darab vízpumpa és az összes többi elektronikus berendezés egy megawatt áramot fogyaszt óránként - annyit, mint egy szatmárnémeti lakónegyed.

Még van mit csinálniuk a munkásoknak a strandon

A Vasile Tantas tulajdonába tartozó Beny Alex kft. 2008-ban 49 éves koncessziós szerződést kötött Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal a strand használati jogáról. A munkálatok 2009-ben kezdődtek és a megállapodás szerint 2010 nyarára kellett volna befejeződniük. Ezt az ütemet azonban a cég nem tudta tartani, ezt követően pedig végeláthatatlannak tűnő haladékok követték egymást. A városi tanács novemberi döntése értelmében idén július 15-én kellett volna megnyílnia a strandnak, ám addig sem készültek el a munkálatok. Noha a városvezetés elintézte azzal, hogy hivatalos látogatást tett a strandon, mondván, hogy ezzel technikailag átvették a beruházást, az igazság kissé más. Még kedden is javában dolgoztak a munkások a strand területén, nyilvánvaló tehát, hogy a kivitelező az elhalasztott átadással újabb három hetes haladékhoz jutott.

A strand belső szabályzatát már kifüggesztették

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: