2016-06-15 03:11:33• hírek • MTI

Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál

A pénteki "nulladik" nappal megkezdődik a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválja, a június 25-ig tartó teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthat a közönség.

A fesztivál nyitányaként péntek délután a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszéke hallgatóinak kiállítását, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt huszonöt évének fontosabb állomásait bemutató dokumentum- és fotótárlatot nyitják meg a felső-szabolcsi kisváros művelődési központjában.

Az első előadást, Csehov A sirály című darabját szombat este állítja színpadra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A versenyprogramban összesen tizenkét előadás szerepel, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a közönség. A seregszemlén egyébként tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait.

A kilenc napos előadássorozaton a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj és Az imposztor, a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat a Fade out, a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház A lélek röpte, a budapesti Turay Ida Színház a Mágnás Miska, a nagyváradi Szigligeti Színház Az eset, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciója az Őszi szonáta című darabokat mutatja be.

Az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabját, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház pedig a Piaf-menetet állítja színpadra. A három Moliere-darabból az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.

A bukaresti Nottara Színház a The New Tennant (Az új bérlő), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A nyugalom című darabjaival versenyez a fesztivál díjaiért.

A közönség megtekintheti emellett a Madách Színház Csoportterápia című musicaljét, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézet harmadéves színészosztályának előadásában a Rómeó és Júliát, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Brahms és a macskák című színjátékát, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház A Homokszörny című színpadi művét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tolmácsolásában pedig a Hullámtörés című darabot.

Az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színház a Halál című drámát, a budaörsi Latinovits Színház pedig a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz ad gálaműsort.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: