2011-08-12 15:19:13• hírek • Kocsis Zoltán

Pénteken felszedték az aszfaltot a Sugárútról

Az I.C. Bratianu utat megközelítőleg egy évtizede újították fel legutóbb. Stelian Popa elmondása szerint most öt centiméteres aszfaltréteg kerül a régi helyére.

Amint azt korábban a polgármesteri hivatal bejelentette, péntek reggel lezárták az I.C.Bratianu sugárutat a közúti forgalom elől és hozzáláttak az aszfaltozási munkálatokhoz. Ez azonban csak a kezdet, a következő hetekben ugyanis Szabadság tér körüli körforgalom egyik fele is sorra kerül.

A köznyelvben egyszerűen csak Sugárútként emlegetett I.C. Bratianun már csütörtök éjszaka óta tilos volt a parkolás, péntek reggeltől pedig a közlekedés is. A Constructii Drumuri vállalat munkagépei reggel hozzá is láttak az eddigi aszfaltréteg felmarásához. Amint azt Stelian Popa, a vállalat vezetője elmondta, reményei szerint ezzel a munkaszakasszal akár már pénteken végezhetnek. A Rákóczi (Mihai Viteazul) úttal ellentétben itt nem lesznek csatornázási munkálatok, így az aszfaltozásra sem kell sokat várni.

Popa szerint, amennyiben az időjárási viszonyok megfelelőek és semmilyen más technikai gondba nem ütköznek, akkor egy-két nap alatt elkészülhet az aszfaltozás is. „A hétvégén is dolgozni fogunk, igyekszünk minél rövidebb ideig fenntartani ezt a hatalmas forgalmat", mondta Popa. A munkálatok határideje mellesleg augusztus 20.-a.

Pénteken láttak hozzá a munkához a "sugárúton"

Nem csak a most „kezelésbe vett" I.C. Bratianu és a Parangului utcák újulnak azonban meg a közeljövőben. Ez csak a teljes munkálatok első szakasza. A másodikban a Divatház és az Aurora hotel közötti rész aszfaltburkolatát cserélik ki, a harmadikban pedig a „zsidó korzó", azaz az Aurora hotel és a Fehér ház közötti részét is. Amint Popa elmondta, ezekre szakaszonként egy-egy hete van a cégnek, ám az időjárási viszonyok függvényében akár gyorsabban is haladhatnak a munkálatokkal.

Ilyés Gyula polgármester korábban elmondta, hogy az eredeti tervek szerint az idén a Szabadság tér körüli körforgalom teljes szakaszán felújították volna az aszfaltot, ám anyagi okok miatt a Székesegyház előtti rész immár csak jövőre kerülhet sorra.

A forgalmi tilalom néhány aspektusban nem volt tökéletes

Az útlezárás okozott némi zsúfoltságot a forgalomban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: